Elegem van a folytonos nyavalygásból, elegem van a sírósságból. ELEGEM VAN! Nem.
A saját gondolataimból lett elegem. Dühös vagyok! Féktelenül! Magamból lett elegem! Sajnálok mindenkit akit érintett a dolog, akiket piszkáltam. Ígérhetem, többet nem fogok erre időt kérni! Sem magamtól, sem mástól mert ez a szánalmasság netovábbja, amit művelek! Tényleg sajnálom. Azt sajnálom, aki a környezetemben ezt kapta tőlem. Nem ezt akartam. Jobbat akartam. Ne haragudjatok. Eljött az időm, amikor keményítenem kell. Amikor acélpáncélra van szükségem, pedig nem teljesen ilyen vagyok igazából. De most ez kell egy időre, hogy visszakapjam magam! Egy ideig a másik énemet hívom segítségül. Azt aki lázad. Azt aki ellenkezik. Azt, aki nem egyezik bele! Aki nem hagyja magát elveszni!
Most. MOST jött el az az idő, hogy kegyetlenül nemet mondok mindre. MOST jött el az idő, hogy kioltsam a reményt. Nincs remény, kész! Nem érdekel! Az érdekel, aminek érdekelnie kell! Most jött el az idő, hogy elűzzem a szenvedést. Most lett elég a szánalmasságomból! Hogy tizenhat évesen ezt keljen elviselnem? Vannak ennél hússzor, harmincszor fontosabb dolgok: az életem. Ez a hetvened rangú dolog maradjon meg bennem? NEM! Undorító! Nem akarok több könnyet! Szégyenlem a dühöm, a bejegyzést? Nem, csupán elég a sírásból, a pityogásból. Nem ez akarok lenni!
A saját gondolataimat kérem vissza! Nyál nem kell! Dühös vagyok!
Nem erre akarok időt szánni! Nem kértem, mégis megkaptam! Nesze nekem! De nem akarok több időt erre szánni! Az életemet kérem! Kérem vissza a fejem, ha nem kapom meg én fogom elvenni! Erőszakkal!
EZ KELL NEKEM! EZ VAGYOK MOST ÉN!
De szeretek mindenkit...
És megint csak elnézést, elnézést, hogy ezt kellett vigighallgatni és végignézni. Megint a szenvedésemet. Mert úgy látszik csak azt tudok. Kívűlről úgy látszik. Mert kevesen látják a boldogságomat. Igyekszem! A többi emberért, hogy belőlem lehessen erőt meríteni! Hogy én lehessek a támaszuk. Mert szeretem az embertársaim.
Szerencse, hogy tizenhat évesen, csak ennyi a problémám, mindenem megvan, megvan mit szeretek, nem válnak a szüleim, van mit ennem, nem vagyok depressziós, sem lelkibeteg: nincs semmi gondom. Köszönöm Istenem!
DE nem tűröm tovább magam! Nem tűröm, hogy a szánalmas nyálra legyen időm! Nevettséges! :-D Ennyit megért!
Mindenki gondolja azt, amit akar, de szeretném, ha megosztaná velem. Kérem! Mindenki akinek létezik véleménye. Kérem!
Mindenki gondolja azt, amit akar, de szeretném, ha megosztaná velem. Kérem! Mindenki akinek létezik véleménye. Kérem!
Köszönöm, megint csak köszönni tudom! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése