2010. december 28., kedd

Boldogság...! 2.0

Kétszázadik bejegyzés. Szerintem szép, kerek szám. Pont alkalomhoz illő. Talán ez évben az utolsó is.
Sok-sok mindent csomagolhattam ki: Aerosmith-kendő, KISS-es sapka és naptár, Guns N' Roses kotta, parfüm, pénz, kozmetikai szerek, nyaklánc, zokni, fehérneműk, Mötley Crüe-s toll, egy zsebes sál (amiről Tyler kendői, azok zsebei, abban pedig a kokain jutottak eszembe x'D) könyvek, és megkaptam apukámtól -végre :-P- a bakelitlejátszót és három lemezt is elhoztam. Akinek tudtam üzenetet is küldtem! :-P Ketten vissza is válaszoltak. ^^  Mégis, a legszebb dolgot onnan kaptam, ahonnan nem vártam volna.
Igazán nagy meglepetés volt. Az öcsém, az a kis Embergyerek ahogy elkezdtem hívni. :-D Valami halálosan jól kijöttünk egymással! Hiszti alig volt, de hát ezt nem is érdemes megemlíteni, hisz egy ötéves tárgykörébe a "hiszti" és az "eleven" fogalom is besorolható. Két éjszakát a háromból együtt aludtunk, meséltem neki, azután leoltottuk a lámpát és megkérdezte: tesó hozzádbújhatok? Hát én ott olvadtam el! :-) Úgy aludt el, a vállamon. Később miután elkezdtem zsibbadni odébpakoltam, de egymás mellett meghitten ébredtünk. :-) Következő este, meg közli velem ilyen kis hülye pofival és hozzámfurakszik, hogy "anyuuci" és nevettünk ezen. :-D
A kisebbik is aranyos, nemsokára mászik-egyenlőre kúszik. :-D Igaz, most tele van szegény takonnyal, de így is nagyon vidám fiú!
Nagymamám meg is jegyezte Csehországból érkező nagypapámnak, hogy most én adok tanácsokat a nevelést illetően. x'D Azért ez így nem igaz, de jó pár könyvbe beleolvastam. Vagy a cserkészet teszi, egyesek szerint? Nem tudom. Lényeg a lényeg, odavagyok a kisgyerekekért és lényegesen jobb ember vagyok mint egy évvel ezelőtt. :-D

:-P Fiúk kedevéért:

2010. december 23., csütörtök

Első csapatkarácsonyom (199)

Frenetikus, szuperjó, csodás, örömteli. Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni azt az élményt amelyben első csapatkarácsonyomat töltöttem a 432. Pázmány Péter cserkészcsapatban.
Tudni kell, hogy eléggé álmosan és lehetetlenül kedvetlenül indultam el és érkeztem meg oda. Például: neeeeem, én nem akarok látni senkit, nem akarok találkozni vagy beszélni senkivel...
Hát azért elindultam, és sikeresen meg is érkeztem. Hát már fennt rengeteg rohangáló kisebb gyerek fogadott, majdhogynem fellöktek! :-D És ahogy játszottak és beszélgettek! Ez melegséget hozott a szívembe: máris milliószor jobban éreztem magam. Miután mindenki megérkezett kabátot megint föl, irány a templom! Jókedvvel indultam el, bár kicsit furcsa volt a mise, én azért igyekeztem, ahogy tudtam. :-)
Már az otthonban: Antal beszélt pár percet (nekem nagyon tetszett! ;-]) majd jöttek az előadások. Hol jelmezben, hol jelmez nélkül. :-D Én öreg néni voltam, egy kendőt (a sálamat) elég volt a fejemre kötni. :-)
Ezután evés-ivás, mulatás következett, de még átadtuk a húzottainknak az ajándékot. Egy csodaszép, kis aranyos ládikót kaptam Emmától, kicsit a rokokóra emlékeztet. ^^ Annától pedig egy kis könyvet (Bi-Pi élete és kora), könyvjelzőt, képeslapot és egy delfines naptárat. :-D
A végén segítettem még takatítani is, olyan jó volt! ^^ A konyhát én söpörtem föl utólag. :-)
Angyalkázást bepótolván elmentünk hárman Emmával és Annával anyuhoz. :-D
Annával (igen megint hazakísért :-D ^^ köszönööm!^^) beszélgettünk megint sokat. :-) Mondtam, hogy én nem változtam érzelmileg. Még mindig egy hatéves vagyok, akinek nemrég váltak el a szülei és szeretetre vágyik. A különbség annyi, hogy most tizenhat vagyok és nagyobb a testem. x'D A kicsiny lelkem még mindig szeretetre vágyik, és mindenkit átölelne.. He hát akkor már nem kicsit néznének rám furcsán.. De jó lenne hatévesnek lenni... :-)
Szóval elmondhatom így, miután "túlvagyok" első csapatkarácsonyomon, hogy a kisebb gyerekek derítettek föl. A műsoraik, az, ahogy rohangáltak, nevettek. Egy évvel ezelőtt még elviselni is alig tudtam őket magam körül. Erre lám, mára imádom őket!
Ó, BOLDOG TINÉDZSERKOR! ;-P







2010. december 22., szerda

Boldogság...!

  Enikővel tegnap bementünk anyához próba után, nagyon jót beszélgettünk, elmeséltem neki a rendszert, a konyhát, meséltem az emberekről, mondtam, hogy az újakat nem ismerem; ő pedig kérdezett én pedig válaszoltam.

  Kezdek egyre okosabb lenni. :-D Arra is rájöttem kis segítséggel, hogy miért kell olyan elérhetetlen embereknek megtetszeniük. :-) Rájöttem: így óvva vagyok mindennemű csalódástól, ami mások miatt érhet, nem kell összeszedegetnem a darabokból álló szívem, ráadásul tényleg nem tudok csalódni. Megvilágosodtam, ez a lehető legjobb állapot, amiben lehetek! ^^
Azt tudom, hogy rémesen egyedül érzem magam, de a zeném ott van. Igaz, ez "csak" egy gyönyörű fogalom, de szeretem. Halálosan. Már rég jegyben járunk. :-) Benne sem tudok -nem lehet- csalódni. Igazi, gyöngéd, odaadó szívből jövő szerelem. Bár kicsit nyálasnak hangzik (érezni más, mint leírni), deee... kell ennél több? Lehet ennél több? :-P ^^
  Előre bebiztosított, már most kamatozó állapotban vagyok. :-D És a szám pedig fülig ér! :-D Még szép dalokat is illesztettem be, hogy élvezhessétek! ;-D




2010. december 20., hétfő

Vasárnap...

Mozgalmas és izgalmas vasárnapról számolhatok be nektek! Reggel szépen felkelek hét órakkor, hogy akkor megyek a kilences misére, szépen felszállok a metróra. Városkapunál közlik a kedves utasokkal, -akik ezután már nem annyira lehettek kedvesek- hogy szíveskedjenek elhagyni a peront, műszaki hiba miatt leáll az egész metróközlekedés. Hagy mondjam el, amúgy is Lehel tértől egészen Népligetig nem is játrak. Végkövetkeztetés: az egész vonalon Népliget és Kőbánya Kispest között jártak a szerelvények, ami maximum öt megállót ölel magába.. -.-"
De azért eljutottam a jéghideg pótlóbusszal és villamossal, végülis, húsz percet késtem. Aranyos, aranyos.
Ezután Annával elindultunk a kápsztásmegyeri Aquapark felé. Harmicas busz pont odarepít, oké, csak tíz perc befagyás a megállóban. Az A jelzésű járat sajnos nem megy ki addig, értelemszerűen nem azt vártuk. Erre felbukkan a messzi fagyból egy A, abban az időpontban, mikor a simának kellett volna érkeznie... Az összes ember eltűnik benne a megállóból, elindul a busz... Busz oldala és hátulja nagy számokkal hírdeti a következő járatszámot: 30 Akkor kezdtünk szitkozódni Annával.. Hogy utazz egyszerre két buszon? Ilyen egyszerűen... BKV........

Az Aquapark maga nem volt nagy csoda, az volt amit vártam, de legalább jó meleg fogadott minket odabennt. ^^  Kipróbáltunk pár -szó szerint- csúszdát, legközelebb majd meglesz a többi is. :-) Ami a legjobban tetszett, az mégis a pezsgőfürdő volt és a beszélgetés.
Furcsa mennyi tanács ér -akármin keresztül- a kapcsolatokról, és hasonlókról, közben hol vagyok én még ahhoz? :-D
Szóval köszönöm szépen az egész napot, nagyon jól éreztem magam. Köszönöm!

2010. december 18., szombat

November Rain

Az nem lehet. Olyan nincs, hogy csak én gondoljam és érezzem ezt. És tényleg nincs, mert: A költők megírták. A zenészek eljátszották ezt, a szöveget is rásímították. Nem csak én gondolom ezt. Rajtam kívül nem csak gyerekek érezték ezt. Felnőttek. Művészek. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ebben a hatalmas nagy világegyetemben. Igen, velem egy cipőben jártak már. Többen is. Megírták. Elmondták. Én még nem tudom elmondani, de megmutatni igen. A szövegét sem kell látni a daloknak, a verseket sem kell többször elolvasni.
Jó tudni, hogy nem újkeletű hülyeségeim vannak, hanem ritka gondolataim. Kevesen érezték, kevesen gondolták, de ők igen.
Nem érdekel ki mit fogalmaz meg most magában rólam. Imádom a zenét. Imádom, mert érzékeny vagyok.
Hát úgy hallgassátok ezt, úgy küldöm, olyan szeretettel, amilyet most én érzek a muzsikám iránt. Olyan szépség ez, amit semmi és senki nem kárpótolhat. Semmi nem léphet a helyébe. Ez más. Ez más....

Rájöttem én!

Jaj, de szép is volt a péntek este-már megint! ;-D Szalagavató jó volt, végre ismertem is az illetőt. haha :-D
Anna megint hazakísért. ^^ Megintcsak köszönöm. ^^ Beszélgettünk megint sokat, de sajnos most nem vagyok olyan hangulatomban, hogy elmélkedjek az emberek érezhető aurájáról. Majd megteszem később. Beszélgetésünk fonalát tovább vezetve, később rájöttem miért nem kellek senkinek.  Mert semmi titokzatos nincs bennem. Mert mindenkinek az egész szívemet mutatom. Semmit nem titkolok mások elől.

2010. december 17., péntek

Juhúúú!

Most egyre vidámabb vagyok! Megyek szalagavatóra! És -nem ígérem, de- nem fogja semmi lelombozni a kedvem! :-D Nem hagyom, hogy egy fulladásos-roham törjön rám, nem ám! :-D Juj, de jó lesz! ;-D

2010. december 15., szerda

Düh, düh, düh...

Ma csupa düh voltam. Dühöt irányítottam magam felé, de másokkal is hasonlóan bántam, ha nagyon felhúzták az agyam. Két embernek is mondtam, hogy ha nem hagyják abba azt amit abban a pillanatban csinálnak, lekeverek nekik egy taslit. Ilyen soha nem mondtam még az osztálytársaimnak. Viccből sem. Most pedig komolyan gondoltam... 
Többnyire pedig a "kívűlállókkal" nagyon rendes és elnéző tudtam lenni. Mindenkivel, aki nem én vagyok. A floorball a gyógytesnevelésen el tudta velem feledtetni fortyogó érzéseim, kiadtam minden agressziót. De most is képes lennék.. Áh... Nem hagyom magam! Muszáj pár napig mérgesen, dühösen viselkednem. Nem hagyom, hogy elérzékenyüljek! Nem hagyok magamnak semmilyen sírást. Csak a dühöt. Bár ki tudnám fejezni az az érzést ami most teljes valójában átitat. De ha akarnám sem tudnám, mert teljesen eltakar előlem mindent. Nem a saját színében látom a világot. Százszorta feketébb és vörösebb annál, mint kéne lennie, amilyen két-három nappal ezelőtt is volt. Szikrázó, színes, talán kicsit narancssárga is. Nem kavargott a kép, egy helyben várt, tudtam hova lépek. Most mintha szédülnék, s csak remélni tudom a biztos talajt talpam alatt. Bízom benne, hogy még visszaállok az eredeti állapotomba. :-)

Egy megmosolygtató kis sztori, ahogy annnyira vártam anyát ma haza. Persze a különös izgalom a mai kajámra, egy shaker-salátára korlátozódott. x'D

2010. december 14., kedd

Kicsi mocsok jelentés!

   Nem. Ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni. Ideje lenne felnőni legalább egy kicsit!
   Elegem van a folytonos nyavalygásból, elegem van a sírósságból. ELEGEM VAN! Nem.
A saját gondolataimból lett elegem. Dühös vagyok! Féktelenül! Magamból lett elegem! Sajnálok mindenkit akit érintett a dolog, akiket piszkáltam. Ígérhetem, többet nem fogok erre időt kérni! Sem magamtól, sem mástól mert ez a szánalmasság netovábbja, amit művelek! Tényleg sajnálom. Azt sajnálom, aki a környezetemben ezt kapta tőlem. Nem ezt akartam. Jobbat akartam. Ne haragudjatok. Eljött az időm, amikor keményítenem kell. Amikor acélpáncélra van szükségem, pedig nem teljesen ilyen vagyok igazából. De most ez kell egy időre, hogy visszakapjam magam! Egy ideig a másik énemet hívom segítségül. Azt aki lázad. Azt aki ellenkezik. Azt, aki nem egyezik bele! Aki nem hagyja magát elveszni!
   Most. MOST jött el az az idő, hogy kegyetlenül nemet mondok mindre. MOST jött el az idő, hogy kioltsam a reményt. Nincs remény, kész! Nem érdekel! Az érdekel, aminek érdekelnie kell! Most jött el az idő, hogy elűzzem a szenvedést. Most lett elég a szánalmasságomból! Hogy tizenhat évesen ezt keljen elviselnem? Vannak ennél hússzor, harmincszor fontosabb dolgok: az életem. Ez a hetvened rangú dolog maradjon meg bennem? NEM! Undorító! Nem akarok több könnyet! Szégyenlem a dühöm, a bejegyzést? Nem, csupán elég a sírásból, a pityogásból. Nem ez akarok lenni!
   A saját gondolataimat kérem vissza! Nyál nem kell! Dühös vagyok!
   Nem erre akarok időt szánni! Nem kértem, mégis megkaptam! Nesze nekem! De nem akarok több időt erre szánni! Az életemet kérem! Kérem vissza a fejem, ha nem kapom meg én fogom elvenni! Erőszakkal!
EZ KELL NEKEM! EZ VAGYOK MOST ÉN!
   De szeretek mindenkit...
   És megint csak elnézést, elnézést, hogy ezt kellett vigighallgatni és végignézni. Megint a szenvedésemet. Mert úgy látszik csak azt tudok. Kívűlről úgy látszik. Mert kevesen látják a boldogságomat. Igyekszem! A többi emberért, hogy belőlem lehessen erőt meríteni! Hogy én lehessek a támaszuk. Mert szeretem az embertársaim.
Szerencse, hogy tizenhat évesen, csak ennyi a problémám, mindenem megvan, megvan mit szeretek, nem válnak a szüleim, van mit ennem, nem vagyok depressziós, sem lelkibeteg: nincs semmi gondom. Köszönöm Istenem!
 DE nem tűröm tovább magam! Nem tűröm, hogy a szánalmas nyálra legyen időm! Nevettséges! :-D Ennyit megért!
   Mindenki gondolja azt, amit akar, de szeretném, ha megosztaná velem. Kérem! Mindenki akinek létezik véleménye. Kérem!

Köszönöm, megint csak köszönni tudom! :-)

2010. december 13., hétfő

Kedves kis nap

Egyszerűen furcsa nap áll mögöttem. Hogy indítok? Timihez alig szólók a buszon, beérek, s leülök, Bálintka szerint szét vagyok csúszva, Enikőnek elmesélem a sírós napot, kivágom a kukába az almát, szétszedem az osztálytermet, majd lenyugszom, leülök. Majd bejön Zsófi az osztályterembe, szép nyugodtan csücsülök és kérdezi: Reni mi a baj? Erre Enikővel egyszerűen kitör belőlünk a nevetés, ennél szerencsétlenebb már nem lehetek! :-D Kéremszépen, ugyanis így, első óra előtt történt mindez! :-D Nagyon jól esett, hogy Enikő ott volt, vele el tudtam viccelődni a bőgést, a fulladozást, mulattságos volt a szerencsétlenségem. Mindent el mondtam neki. Azért nem a komolyabbik feléről közelítve meg az egészet. Vicceltünk vele. Haláli nevetséges volt a szerencsétlenkedésem és a szétcsúszottságom. x'D Ezúton hálálom meg Neki! ♥.♥
A szolfézs igazán boldogan telt el! Hamarabb odaértem, mint szoktam, s a többiekkel beszélgettem, meg viccelődtünk. :-) Jól érzem magam a harmadikosokkal! ^^
Dolgozatot is írtunk, persze én lettem legelőször kész, legnagyobb és leggyorsabban író lévén. Miután mindenki sikeresen befejezte, tanárunk benyomott válogatott kis karácsonyi zenét, s nekikezdtünk rajzolni. No hát persze hogy én is megtettem a magamét, s úgy látom érdemes folytatni azt a gyönyörűséget! ;-) Őket másolgattam:

Apró tinédzser-gondolat a mai napra: Honnan tudjam ki vagyok, ha száz helyzetben otthon tudom érezni magam mindenféle emberrel? Ha száz dolog keresztülmegy a fejemen, és mind a százat megértem és elfogadom? Akkor ki vagyok én?

2010. december 12., vasárnap

Elismerem..!

Százkilencvenedik bejegyzés. Egész szép, kerek szám. Most pedig nekilátok, felkészülök, elmesélem mindazt, ami történt velem hétvégén...
Péntek
Szokásával ellentétben a Péntek most lassan és fárasztóan telt. Egy holtbiztos, hatalmas fizika karó után igazi megnyugvás volt az őrsgyűlés. Változatosság kedvéért most külön volt a fiúknak és a lányoknak. "Sokan" voltunk. Anna, Viki és én. Mesélgettem kicsit a blogomról is. :-) Irigykedve hallgattam milyen jól fejezik ki mások a gondolataikat, s én milyen kismiskának számítok ebben. Talán majd ha nagyobb leszek. :-) Elpróbáltuk a kis karácsonyi műsort is. Miért én vagyok az öregasszony? -.-"    :-D  Ezek után Anna rávett, hogy üljek be a többiekkel együtt, egy ilyen pub szerűségbe, hogy majd utána néhányan a nagyok közül csatlakoznak hozzánk. Jó, jó nagy nehezen belementem. De nem bántam meg, nem ám! A végére teljesen feloldótam, pedig nem vagyok egy pezsgő-tabletta típus. :-) Veszettül jól éreztem magam, sokat nevettem, s a végén Anna elkísért a nagymamámékhoz, hová háromnegyed tizenegyre sikerült is elérni. Köszönöm!
Szombat
Viszonylag gyorsan eltelt ez az egyeszű kis nap, bánom, hogy nem vagyok türelmesebb.. Egyszer sem akartam megfulladni, semmi nagyobb baj nem volt. Köszönöm! Mindenkinek!
Vasárnap
Külön fejezetet kell e Vasárnap számára nyitni életem könyvében. Volt itt minden-főleg sok sírás! Igen, megoldottam, hogy Kőbánya Kispestről bemásztam a Baross utcáig reggel kilencre. Jól éreztem magam. A gyertyagyújtásnál kezdődött minden.. Anna tartotta, egy gyönyörű vers-szerűséget olvasott fel. Meg is osztom veletek a bejegyzés végén. Persze belekönnyezett a szemem, mint egy, s két héttel ezelőtt ugyanúgy. De éreztem, hogy ez most mégis más. Kiderült, igen nem volt a legjobb előjel.. Kinnt az utcán megálltunk öten beszélgetni, és meg nagy kussban harapdáltam a kezem, meg ne szólaljak. Bár igen, fogóval kellett kirángatni belőlem mindent. Aztán Anna megkérdezte mi a baj. Akkor mondtam, hogy semmi, de aztán megosztottam Vele a könnyeimet. Egyszer csak előtörtek. Sikerült megnyugtatnia, hamar lecsillapodtam. Köszönöm, hogy megint elkísért KöKiig!
Aztán nagymamámnak megmutattam a kis verset, amit Anna odaadott. :-) És együtt kezdünk el sírni, de akkor már röhögtem is kínkeservemben, hogy ilyen nincs! Három percre erre bejött apa, megláttam, azon nyomban:
-Nem hiszem el, már megint, ma már harmadszor bőgöm el magam!-mindezt persze sírva, s menekültem apához átölelni..
Nem gondoltam volna, hogy már ennyire komoly a helyzet. Tudjátok ez úgy kezdődött, hogy még nyár előtt néha napján elsírtam magam, mondom nem számít. Majd ha nagyon zavar valamit kezdek vele. Aztán jött a nyár, na akkor a munka kiszívott minden erőt belőlem, de többször voltam szomorú, sírós. Iskola elején néha elő-elő jött ez a fájdalom, ez a roppantó magány. Valami hasonlót gondoltam: na ha már ez fizikailag is kijön vagy mások előtt elsírom magam, akkor majd foglalkozom ezzel a nem is tudom mivel. Pár nappal ezelőtt fizikailag is jelentkezett, szó szerint kapkodtam a levegő után.. Majd lesz valami.. Ma pedig háromszor elsírtam magam! Mások előtt! Most tovább nem halogathatom. El kell ismernem: van itt valami kis bibi. Ha már bőgök, ha már kihat a hangulatomra, sőt a testemre (!) is. Elismertem. Nesze. Megkaptam. Most már csak jobban alá kell ásni hogyan lehet ezt megszüntetni. Furcsa egy nap volt a mai. Nem részletezném. Ha kíváncsiak vagytok, kérdezzetek! Eldöntöttem, a szívemre és megérzéseimre hallgatok, és nem.. Nem szégyenlem! Nem fogom és nem akarom. Hátha mások is rájönnek, hogy nem kell takargatni az embertársaink elől semmit, mert biztosan nekik is vannak problémáik. Hátha segítek ezzel másnak. Akárkinek, aki ezt elolvassa. Mert én azt hiszem másnak nincs semmi gondja.
Köszönök mindent, köszönöm, hogy meghallgattatok!

Papp Lajos: Az én miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: Miatyánk ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz:-merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, szenteltessék meg a te neved!

Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság
Mikor a pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve.
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, jöjjön el a te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram, legyen meg a te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
mikor a drágaság az idegekben számol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek ne csüggedj! Tedd össze két kezed!
S kérd: Uram, add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd
Minden lázad benned, hogy tagadd meg Őt
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet;
Uram, segíts, s bocsátsd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Mikor elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...
Ó lélek ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, megbocsátok az ellenem vétkezőknek!

Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: Miért tűröd ezt? Isten a mi Atyánk
Nézz fel a magasba s könyörögve szólj,
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol...
Uram, ments meg a kísértéstől!
Ments meg a gonosztól!
Amen

Ma éreztem, hogy Isten mellettem volt. Uram, nélküled nem bírtam volna ilyen szépen és könnyen. Hálát adok Neked!
(És nem feledem: a zene mindig segít. Ma is segített!!)

2010. december 8., szerda

Talán nem szégyen

Annyi dolgom van! Annyi mindent kell megtennem! Annyi mindenre kell készülnöm!
Meg kell írnom és tanulnom a beszédemet, fel kell mondanom egy verset, meg kell alkotnom a karácsonyi ajándékokat, készülnöm kell a félévi műsorkára, el kéne kezdenem kidolgozni a tételeket és meg kell írnom pár dolgozatot!
Húha, így rápillantva nem tűnik annyira soknak, pedig elég nagy munkát igényel mind külön-külön, nem hogy egyben!
Sajnos szörnyű napokban volt részem az elmúlt három során. De most mégis segítséget kérek. Nem csak a zenétől, nem csak magamat veszem rá a dolgokra. Mert rájöttem: nem kell egyedül csinálom mindent, egységben az erő! Most, hogy valaki rádöbbentett, van segítségem, valaki tényleg mindig ott van mellettem (köszönöm! ^^ :-) ) talán könnyebben veszem majd az elém gördülő akadályokat. És ténylegesen megpróbálok segítséget kérni. Nem akarom szégyelni, de... Szükségem van rátok. Oo
És bármi lesz, előre is hálásan köszönöm azoknak, akik segítenek. Azon fogok fáradozni minnél jobban viszonozzam. Minnél jobban!

2010. december 6., hétfő

Osztályrészem

Berzsenyi Dániel:
OSZTÁLYRÉSZEM
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.

Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
A heves ifjút!

Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
Tíburi forrás:

Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?

Vessen a végzet, valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
Nézek az égre!

Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderült virány lesz
Gyenge dalodra.

Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
Itt hüves ernyőd.

Úgy gondolom érdemes dolog közelebbről megcsodálni eme remekműt. Leginkább az a megnyugvás, az a kép, a történet ami megfogott.
Kezdjük az elejéről..

Kikötöttem, révbe értem, nyugodt vagyok. Bár nem vagyok gazdag, sem szép és okos, boldog vagyok. Mi mást kérhetnék még Istentől? Ezt a helyet, ahova kikötöttem, kérem arra, hogy fogadjon szeretettel.
Heves ifjú-tudni kell, hogy Berzsenyi nem szeretett tanulni, s ez a révbe érés biztosan a házasságát jelenthette. Nekem mást. Ezt a szellemi állapotot, ahova jutottam.
Igaz, hogy innen nem tudom hova sodor a vihar, nem tudom, hogy ez-e az utolsó szárazföld ahova kikötöttem, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy a művészet, a zene, a kedves emberek, remélhetem a cserkészet mindig velem lesznek. S a szabadság pedig a gondolataim szabadon eresztését jelenti. Hogy megvan a véleményem mindenről, nem kötelez arra senki hogyan vélekedjek egyes dolgokról, a világról.
Igazi felüdülés ez a vers!
Igen, magamra találtam benne.
Végre pár pozitív gondolatmorzsa, miután egész nap gondolitisz undoritisz tablettát és érzéstelenítőt kellett volna nyomnom. xD
Köszönöm a Mikulás-ajándékokat ^^ A gitáros nyaklánc és a finom parfüm.. ^^ Megőrülök értük. :-)
Szóval igen, most úszok a szépben. Köszönöm ezt Anyának is. :-) És az kedves gyermekeknek szolfézson. O.O Tőletek tanultam meg mi is az a "példamutatás". :-)
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM

2010. december 5., vasárnap

CSERKÉSZHÉTVÉGE :-D

A hétvégéről szeretnék mesélni, ami hihetetlenül vidáman telt. Kár, hogy most éppen -és ma úgy egyáltalán- kicsit szomorkás a hangulatom és rengetegszer rámjött a sírhatnék. De ezt a bejegyzést MA és nem máskor akarom megírni. Így nézzétek a következőket.. De azért megvoltak a best, a kedvenc beszólások. "Szerintem te félsz a felnőtté válástól." "Ne kezdj el pityeregni..Mert kapsz két pofont." :-D
A péntek.. Örültem, hogy megismerhettem egy olyan emberrel, akit még nem láttam, és megvolt az első szalagavató is, amin részt vettem. Nagyon szép volt és látványos is. Ügyesek voltak. Kis erőre kaptam egy szülői kapcsolat fenntartásáról adott ötletek ajánlásától. :-)
A szombat... Ha-ha! :-D Na hát a Mikulás-túra fegeteges volt! Nagyon jól esett, hogy megemlítettek, kaptam egy ölelést is. :-) És kis csomagot. ^^ Igazán vidám voltam és boldog. Persze -mint mindig ilyenkor- volt pár félrevonulós időszakom, de hát ez a megszokott.. Az lett volna a furcsa, ha másképp történik. A leki délután igazi megnyugvást hozott, olyat, amit még mindig érzek, ha magam köré vonom. Szép volt, jól esett.
A vasárnap.... Igen, a mise. :-) Utána gyertyagyújtás az otthonban. :-) Na igen, ez így verte le nálam az érzelmi biztosítékot.. Már gyülekeztek a könnyek a szememben, és azt hittem (ilyen lelki-hiányos, vagy mi lévén xD), hogy fogom, azt a mellettem ülőkön fogom kisírni magam. Otthonban méginkább. És az a legrosszabb, hogy nem tehettem meg, nem mertem, mert félek a másiktól. :-S (Miközben vigasztalást keresnék nála? xD) Hülye helyzet.. :-/ 
Ma többször is majd' elsírtam magam, ezekben a percekben is beszélgetek az osztálytársammal, és hallom milyen jól megvannak a párjával, akivel szintén egy osztályba járunk. Örülök nekik, persze, hisz egy fiatal lány életében nem keveset jelent a szüzesség elvesztése. És tényleg szeretem őket.
És most itt ülök, mosolygós fejeket küldve..közben pedig a saját sírásba forduló arcomat takargatom. Úgy érzem nem bírom már soká... Lassan a jövő és a jelen terhe megroggyasztja a lábam. A jövő távolsága, bizonytalansága és bizonyossága, a jelen fájdalmai és örömei. Nem bírom már soká.. Szerelmem segíts! Te vagy az egyetlen reményem, Te isteni teremtmény, Te megfoghatatatlan.. csak Te maradsz nekem, ha senki nincs..egymásnak teremtettek minket. Érzem. Itt belül érzem.
Nem bírom már soká...

2010. december 1., szerda

Fontos. Nagyon fontos.

December első bejegyzése nálam az életemről fog szólni.

A Zenéért mondok itt és most köszönetet. Hogy itt van nekem. Hogy rámtalált és szárnyai alá vett. Nála leltem otthonra, Nála leltem örök szerelemre. Kérek mindent és mindenkit, ezt tartsa meg életem végéig, s még tovább. Ott éljen leszármazottaim szívében, leljen benne menedékre, hazára, otthonra, pihenőre, aki bánatos, vagy aki szerfelett boldog. Mindenki. Mert Ő mindenkié. És senki emberfia nem veheti el azoktól, akik ezt választották. Akiket ez tesz boldoggá. Éljünk békében. Mindannyian.
Az osztályom, sem a fájdalom sem veheti ezt el tőlem! Jó, hogy 1. nincsenek ellenségeim 2. vagy ha vannak, azok ezt a blogot nem olvassák. Ez a legérzékenyebb pontom. Ha valakinek zenével mondanék el valamit, az már személyes és bensőséges. De ezt senki nem tudja (csak Ti tudtátok most meg). De még nem fogadta el tőlem senki. Senki nem köszönte meg. Senkinek nem tudtam még átnyújtani a szívem, pedig hányszor próbáltam, magam sem tudom. De senki nem vette még komolyan. Most pedig elgondolkodom mennyire kell komolyan venni az én szívemet. Mettől lehet egy gyerek szívét igazán komolyan venni? Mitől számít teljes értékű embernek? És ha meghalok? Úgy fognak emlékezni rám, mint aki nem élt? Csak azért, mert gyerek voltam?
Nem tudom mi a válasz. Csak azt tudom, hogy az életem mellé a zenét választottam és nem tudom mi lesz a jövőben.



"I gotta tell you what's in my heart
It's really hard but here's a start
Words don't seem to say enough about how I feel
And what's been burnin' in my heart
So put your precious hand in mine
I'll try to tell you what's on my mind.
When you smile at me
It's a brand new day
When you smile at me
It takes my breath away
When you smile at me
My sun comes out
When you smile at me
It makes me wanna shout.

A lifetime isn't enough time to say what I gotta say
Or even enough time to play the way we play
The ocean of our love can be a stormy sea
But in the end it's just you and me.

Forget the sunshine that comes up through the trees
Forget the lightning, don't mean a thing to me
Forget the stars at night, it's not what sets me free
Nothing else compares to what your, smile does to me...Yeah..Yeah"
Joe Perry-Ten Years

(És azt tudom még, hogy ideje lassan lefeküdni. Tudom, már hogy sok baromság amit mondok. xD Azért (is) szeretek bizonyos dolgokat, mert akkor nem gondolkodom hülyeségeken. Ilyen a zene is. Csak az tölt meg egészen.)