2010. december 23., csütörtök

Első csapatkarácsonyom (199)

Frenetikus, szuperjó, csodás, örömteli. Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni azt az élményt amelyben első csapatkarácsonyomat töltöttem a 432. Pázmány Péter cserkészcsapatban.
Tudni kell, hogy eléggé álmosan és lehetetlenül kedvetlenül indultam el és érkeztem meg oda. Például: neeeeem, én nem akarok látni senkit, nem akarok találkozni vagy beszélni senkivel...
Hát azért elindultam, és sikeresen meg is érkeztem. Hát már fennt rengeteg rohangáló kisebb gyerek fogadott, majdhogynem fellöktek! :-D És ahogy játszottak és beszélgettek! Ez melegséget hozott a szívembe: máris milliószor jobban éreztem magam. Miután mindenki megérkezett kabátot megint föl, irány a templom! Jókedvvel indultam el, bár kicsit furcsa volt a mise, én azért igyekeztem, ahogy tudtam. :-)
Már az otthonban: Antal beszélt pár percet (nekem nagyon tetszett! ;-]) majd jöttek az előadások. Hol jelmezben, hol jelmez nélkül. :-D Én öreg néni voltam, egy kendőt (a sálamat) elég volt a fejemre kötni. :-)
Ezután evés-ivás, mulatás következett, de még átadtuk a húzottainknak az ajándékot. Egy csodaszép, kis aranyos ládikót kaptam Emmától, kicsit a rokokóra emlékeztet. ^^ Annától pedig egy kis könyvet (Bi-Pi élete és kora), könyvjelzőt, képeslapot és egy delfines naptárat. :-D
A végén segítettem még takatítani is, olyan jó volt! ^^ A konyhát én söpörtem föl utólag. :-)
Angyalkázást bepótolván elmentünk hárman Emmával és Annával anyuhoz. :-D
Annával (igen megint hazakísért :-D ^^ köszönööm!^^) beszélgettünk megint sokat. :-) Mondtam, hogy én nem változtam érzelmileg. Még mindig egy hatéves vagyok, akinek nemrég váltak el a szülei és szeretetre vágyik. A különbség annyi, hogy most tizenhat vagyok és nagyobb a testem. x'D A kicsiny lelkem még mindig szeretetre vágyik, és mindenkit átölelne.. He hát akkor már nem kicsit néznének rám furcsán.. De jó lenne hatévesnek lenni... :-)
Szóval elmondhatom így, miután "túlvagyok" első csapatkarácsonyomon, hogy a kisebb gyerekek derítettek föl. A műsoraik, az, ahogy rohangáltak, nevettek. Egy évvel ezelőtt még elviselni is alig tudtam őket magam körül. Erre lám, mára imádom őket!
Ó, BOLDOG TINÉDZSERKOR! ;-P







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése