2011. január 4., kedd

Komolyan, boldogan, mosolyogva...

Alant, ez itt még nincs kész. Ennek nem szimplán egy beszédnek kell lennie. Ennek A Beszédnek kell lennie, azthiszem, minimum három ember segítségét is fogom kérni. Ez az alapgondolatom a nagyszüleimnek "kitervelt" beszédemben. Azért írtam idézőjelben a szót, mert ez így annyira nyersen, szárazon és ravaszan hangzik.. Mintha mögöttük történne mindez, ugye? De nem. Nem bírom a "hazudozást", mellébeszélés és nem-válaszolást tovább arról mit gondolok a saját életemről. A döntéseimről. A célomról.
Ugyanúgy el fogom nekik mondani, ahogy anyukám is elmondja a gondokat, az olyan fontos gondokat, amik a pénzzel, az élettel vannak összefüggésben. Ezt tervezem én is. El akarom mondani. Hogy én nem azért tanulok, mert céljaim vannak vele. Hanem azért, mert azt szeretem. Az tetszik. Azt tanulom amit szeretek és amihez kedvem van. Továbbá segítséget szeretnék kérni. Hogy mellém álljanak. Hogy a céljaim eléréséhez és az én számomra is a legmegfelelőbb utat válasszam. Én is a család tagjának érzem magam, bár úgy tűnik kicsit kilógok a sorból. Mert nem nyelek le semmit. Mert nem kerülöm az esedékes vitákat, hogy megvédjem magam és a gondolataim. De most ezeket az irtó fölösleges és irtózatos veszekedéseket szeretném elkerülni, amiktől írtózom. De ha egyszer megbeszéljük, akkor minden rendben lesz. Boldogan beszélgethetünk minden másról, feledve a nehéz ügyeket.
De előbb anyával ülök le beszélgetni. Hogy ha elmegyünk -és Vele együtt szeretnék elmenni- akkor ne ketten legyenek egy "ellen". Ne két bölcs nagyszülő érvei legyenek a nagy unokájuk ellen. Hanem anya is ott lesz, és segít majd leküzdeni ezt az akadályt. Érvekkel. Tudom, hogy Édesanyám mindig, minden körülmények között mellém áll és támogat.
Ez a bejegyzés félig Neki íródott, hogy egy kicsit meghálálhassam a mindenre kiterjedő támogatását. Szóval köszönöm hogy mindig mellettem állsz!





Hogy kedves ismerősöm (:-P) hallja/lássa, hogy a Tankcsapda igenis nagy zenekar Lukács Laci hangja pedig utánozhatatlan. Én meg bevallom, hogy nem szeretném, ha nem lenne magyar. '92-es albumról.. (Külön: hogy Laci itt húúú deszép x'D O.O És milyen fiatal!:-D)

És még valami.. x'D Kedvenc sor: "Hol van a büdi Ferenc utca?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése