Őszintén. Így is dühös vagyok magamra. Ilyet megengedhetek?
Hogy valakibe így-így-így belezuhanjak.. Inkább... Ejtőernyőzzek? Szépen lassan, lefelé, és csak nézelődöm, meg nézelődöm?
A reménytelen szerelemhez nagyon értek. Ahhoz nagyon értek hogyan kell azt mondogatni, hogy egy semmit nem érő szar vagy, hogy nem, nem, nem és nem. De utána? Utána lefulladok, mint valami kocsi.. Utána, most, nézek magam elé és csak bámulok, hogy mi a vér van. Meg hogy mit kéne csinálni. Mi a helyes lépés. Mikor van "állj" és mikor zöld a lámpa. Mikor kell magam a porig alázni és a sárga földig lehordani.
De hétfő óta megbutultnak lenni..... Hétfő óta nem enni, ez új. De vicces. Mert változatos.
Szóval hogy a picsába tartsam meg magam azon a határon, ahol még nem vagyok szerelmes és nem érdekel semmi és ahol, ha lehetőség van, cselekedni?
De érdekes szituáció. Érdekes és vicces, mert új. Mert változatos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése