Legelőször: hálásan köszönöm Andinak a hozzászólást. Sablonszöveg, de mit mondhatnék? Én is szeretnék már találkozni Vele. Igazából a sablonoknak van talán az egyik legnagyobb értelmük. Miért is váltak sablonokká? Mert tényleg, igazán, valóban van értelmük. Csak ezt az emberek elfelejtették, és ezt mondják mindig. A másik pedig azt gondolja: no, itt van mégegy sablonszöveges... Én csak sablonszöveget tudok mondani, de azért teszem ezt, mert látom az értelmét, valósággal átérzem. És a másik helyzetét is, ha nem is tökéletesen, de átérzem, igyekszem megérteni. Nem teszek különbséget, bárki jön hozzám ide, akármilyen problémával, csak bátran. :)És amit el akartam mondani... Kár, mert az érzés már elmúlt, pontosítok: nem olyan erős, mint egy fél órával ezelőtt. A bejegyzés igazi célja eredetileg az volt, hogy leírjam: mennyire szeretem a családomat. Minden szörnyűségeivel együtt. Mert mindenki igazi egyéniség. Mert mindenki annyira különbözik! És én a sok különbözésből születtem, rengeteg az ellentét, családon belül szintúgy mint bennem. Hihetetlen, hogy mennyire, mennyi mindent tud örökölni az ember! Látom, tapasztalom magamon! És hiányzik az apukám és a nagypapám... :( Ha hallanátok a belső hangomat, ha átéreznétek az elkeseredésemet és a szeretetemet ott fent, mint itt a Földön. Hiányoztok nagyon.
És még valami témát engedjetek meg a mai napra: utálom, hogy mindig magamról beszélek. Igazán jöhetne már valaki és lefoglalhatná a gondolataim, beszédem nagy részét. Mindegy ki, csak értsen meg, szeressen a rémségeimmel együtt, és tudjon beszélni! Már nagyon unom magamat. Oké szép is vagyok, jó is vagyok, de ez már túlságosan sok. xD
/az a Monsters Of Rock, amin apum ot lehetett../
Hidd el én szeretlek úgy ahogy vagy!
VálaszTörlés