Most először. De nem utoljára.

Tegnap este előhozakkottam azzal a furcsa érzésemmel Andinak, hogy holnap csodálatos napom lesz. Mi lett velem, mondjátok? Az érzés annyira erős volt, hogy -bár reggel nem éreztem- végül beteljesedett. Elmeséljem a történetet?

Tesnevelés óra. Nem fűlt hozzá a fogam, hogy megfosszam a lábam a bakancstól, amiben a lábam épp pácolódott. (nem is büdi, és egész jól betörtem már!) Egyrészt hosszú idő míg felveszem, de az igazi ok az, hogy nem akartam tesizni. Szóval már megint az a négy ember nem vette át a ruháját, ki-ki a maga indokával. Ülünk a padon, Zsó meséjét hallgatom, hogy ilyen probléma, olyan probléma, uhh, először nagyon fárasztott, pedig ilyen nem szokott velem előfordulni. Az oka: azt gondoltam először, hogy anyám, mindenkinek akkora a problémája, amekkorára felnagyítja! Uhh... És ezt rosszindulatúan. Tudni kell, hogy a világmegváltásról kérdeztem előtte, innen jött az a szép szónoklat a gondjairól. Mint egy vén öregasszony, úgy fogalmazott, a hangsúlya is olyan volt!
Ez után jött a felismerés, mint holmi villámcsapás: hát itt a lehetőség, hogy valakinek segítsek! Hogy valakinek meséljek. Hosszú szónoklata után hasonló párbeszéd zajlott le:

-Most mondhatok valamit én is? Mert hogy eddig hallgattam, amit te meséltél. (elfordult tőlem, úgy hallgatta, amint belekezdtem)Nagyon lassan fogok beszélni, mert minden szót, amit kimondok át kell gondolnom. Hogy értsd mire gondolok, hogy a megfelelő szavakat használjam, ne értsd félre amit mondok.
-Nem vagyok hülye.
-Igen, tudom hogy nem vagy. De félreértheted, hisz különbözőek vagyunk, te is tudod. Szóval nagyon igyekszem hogy értsd azt, amit én ki akarok fejezni... /itt kicsit megtorpantam/
-Hallgatlak.
-Oké. Mondtam, nagyon igyekszem... Nézd mindekinek vannak gondjai: mindenkinek, akármelyik emberre rámutatsz kinnt az utcán, midnenkinek vannak problémái. És mindenkinek a sajátja a fontos... Szóval világéletemben arra törekedem, hogy az embereknek segítsek. (Eddig tudat alatt, most már tudatosan, ezt csak Nektek mondom.) És tudod, anyira remélem, hogy ha meghallgatom őket, azzal segítek, vagy akármi mással... És ha már annyitól is boldogok lesznek, hogy elmondhatják, akkor nekem minden gondom eltűnik, kicsi lesz, és annyira tudok örülni. Ilyenkor nem számít a saját problémám, örülök, ha segíthetek, és ez a nagy célom a világban és........

Itt fúltam bele, magam is meglehetősen megleptem: elkezdtem könnyezni, és ezt észre lehetett venni a hangomon. Zsó odakapta a fejét, megkérdezte:

-Te sírsz? /és átölelt... és miközben írok, már megint jóleső melegség öntötte el a szemem/

-Hát igen, ilyenkor jön képbe talán Stephen King idézete, hogy a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs aki megértse...

Dorka is odafordult, megkérdezte, hogy mi a baj... Szóval első alkalom volt, hogy beszéltem egy embernek, egy számomra nagyon fontos embernek, a nekem legfontosabb dologról a zene mellett. Hogy ezt hogy szeretném elérni, arra Ti is rá tudtok már jönni...