YOU WANTED A BEST. YOU GOT THE BEST! THE HOTTEST BAND IN THE WORLD: KISS!!!

Nem hiszem el.
Láttam!
Hallottam!
ÉREZTEM!
Tudjátok, kihagyhatatlan volt. Már a végén elkezdtem tanakodni hogy fogom ezt leírni. Minden apró költőiséget ami eszembejutott leírtam egy pici fecnire. De sehogysem lehet azokkal a jelzőkkel visszaadni, hogy "csodálatos" "kurvajó". Talán a leírhatatlan a legjobb. De én most mégis megpróbálkozom vele, hogy megosszam veletek életem eddigi legjobb estéjét és első koncertjét.
Az előzenekar öt sör után jól hangzó banda volt. Mégis megnyugtató.
A nyitány úgy nézett ki, hogy a világűrből ráközelítettek a Földre, és onnan a mi kis Magyarországunkra, végül a Sportarénára. Majd mintha letaposták volna városkánkat (Modern Day Delilah klip). Végül (tuti élő) élő közvetítés, ahogy beállnak a hatalmas KISS-zászló mögé. Paul még bohóckodott is egyet a kamerába. Mindez két hatalmas kivetítőn. Még mindig sötét volt, kiabáltunk. Meg kell külön jegyeznem, hogy ha a közönség az én hangulatomon és hangomon múlott volna, akkor a lábunkkal tapsolunk. Ahogy lehullt a "függöny" felcsendültek a Modern Day Delilah riffjei. Nem emlékszem a számok sorrendjére, de ha felcsendül valamikor, valahol. Akkor újraélem: fülem, dobhártyám dübörgött, a szívem együtt vert a dobbal, a gitár dallamaival együtt szállt az én lelkem is. Az érzelmesebb részét ragadom most ki, a tombolásról nem is mondok semmit, hisz tudjátok hogy megy ez. Mindenesetre mikor Pault behúzták közénk én úgy integettem és sikítoztam neki, mintha vízben fúldokolnék; ahogy Gene elénekeltette velünk az "az a szép, az a szép, akinek a szeme kék..."-et, majd azt mondta ott fennt húsz méter magasan, hogy mégegyszer, ahogy elkezdte dúdolni az I Love It Loud hangjait: ugráltam, ráztam a fejem és üvöltöttem ahogy a torkomon kifért.
Akárhogy próbáltál volna másra figyelni, másra gondolni, egy gondolatfoszlányt megereszteni, nem sikerült volna. Az emberek szája ötven centire volt a füledtől, ez a mellékesebb gond. De a hangfalak úgy üvöltöttek. Mondj valamit! Elég jól hallod mi, a szád tizenöt centire a füledtől, csend van a szobádban. Most mond ki előző mondatodat úgy, hogy tátogsz! Ennyit hallottál a saját beszédedből.
A dobszóló és a gitárprovokálás a szívem csücske lett.
Csukjátok be a szemeteket; egy percre legyetek csöndben, semmi alapzaj, semmi. Csak a csönd. Halljátok a fülsiketítő sikolyokat, a gitár felcsendülését, az ő dobhártyaszaggató sikolyát. Érezzétek a dob ritmusát a szívetek dübörgésében; a tömeget, amint egy emberként izzad, érezzétek a zöld, piros lángcsóvák melegét az arcotokon. A talaj végső megindulását, ahogy segítségért ordít: ne hagyjatok szétesni! A Rock And Roll All Nite közbeni papírfecnik hullását, ahogy csillogó szemmel, tátott szájjal kapkodjátok emlékként. Ahogy az énekhang a szívedig lehatol és a te szádon tör fel a sötétben. Ahogy magadbasüppedve hagyod el a helyszínt.

Mindvégig azt éreztem, hogy a másik oldalon akarok állni.

Vers... (hit)

Alföldi Géza:

Csak...

Csak lenne a szívetek egyszer is árva,

mint árva rét, mit a tél beterít,

hogy sírna szívetek, várva, kívánva

lesné a vidám magas ég szavait.

Csak lenne is egyszer a szívetek égett

és sírni ha tudna rét bajain,

más lenne, de más, de fehér ez az élet,

és hű szeretet szíve szánk szavain.

Csak lenne a szívetek tiszta, akár a

bús tél tetemén az akáca virág,

s hallgatna a szív a pacsirta dalára,

szép lenne az ég s ez a furcsa világ...

De jaj, szívetek gonosz, önmagam-ásta

mély sírba temette a hit szavait,

és nincs, aki újra a fényre kiássa

ha egyszer a sír betakart valakit.

Én szeretném kiásni. Vágyom a feladatra, hogy kiássam-bár itt a kereszténységről van szó, a hit mindenkinek mást jelent. Én az életbe, az emberekbe, a szívekbe, muzsikába vetettem a hitem.

Család...

Két-három hónappal ezelőtt elhoztam egy jó vaskos verseskötetet a nagymamáméktól. Egész tetszettek a benne található rövid kis műalkotások, úgyhogy gondoltam egyet: felteszek egyet. :)
Claudi: Alföldi Géza-Végrendelet

Ha...

Minden férfiben
az apám keresem,

minden asszonyban

az anyám látom,
az egész világ így

az én családom!

Hej, ha minden férfi
a fiának látna,
minden asszony bennem
fiára találna,
boldogság szakadna
az egész világra.

Panaszáradat

Az embernek valamikor panaszkodnia is kell! Hát én ezt most teszem meg. Velem miért nem foglalkoznak? Akármit mondok, nagyon kevés dolgomat hallgatják meg. Pont ma történt egy ilyen eset. Legalább Dorka és Zsófi ott voltak velem picit, és megkérdeztén mi a baj. De Enikőék! Zsó szerint elvileg a seggemen is röhögtek, ahogy lógok kifele az ablakon és szomorkodom. Hát ha így volt, akkor üzenem nekik, hogy basszátok meg, ugyanúgy szarok rajta, mint ti! Mostanában kicsit le kéne szarnom őket, kíváncsi lennék mennyire veszik észre a "hiányom", mennyire hiányzom nekik. Tudom hogy nem köteles mindenkinek odafigyelnie a problémáimra, csakis magamnak. Különben is szeretném már azt a kibaszott Sims 2-t vagy hármat! És jól akarok kinézni! És jól akarok tanulni! És egyáltalán, tököm tele van a világgal, rocksztár akarok lenni! WHAAAHAHAHAAAA!

És most elég a panaszáradatból. Igazán jól esett ez mind, ennyire nyersen leírni. De arra vagyok, hogy megvalósítsam a fentebb lévő álmaimat, és küzdjek értük. Elég ennyi ebből a "nem akarom", "elegem van" időszakból. Egy blogbejegyzést azért megért.

SOK SZÉP PERCET KÍVÁNOK NEKTEK!

Ruha...

Eddig csak azért írtam, mert történt velem valami. Legalábbis az utóbbi hetekben így történt. Most viszont miden téma és gondolat nélkül lapítom itt a seggem. Lehet, hogy be kellene vezetnem valami ajánló-rovatot, vagy a ruhákról, ahogy néhány kedvenc blogomban csinálják? Nagyon tetszik az ötlet, de félek nem tudnám megvalósítani. Viszont kóricál itt néhány elveszett kreativitás és ragyogó elme. Tőletek várnám a segítséget. Van pár ruhám, hogyan lehetne őket úgy átalakítani és feldobálni magamra, hogy azok kifejezzék a stílusomat?
A ruha valójában nem a külső egyesítése, nem teljesen a tesi hibák eltakarása, az egyén tökéletesítése. A ruha nekünk, akár glammereknek, akár gothoknak -sorolhatnám- fontos. Nem azért aggatunk magunkra olyan ruhákat amilyeneket, hogy eltakarjuk a nagy hasunkat, kisebb legyen a combunk, vagy azért, mert azt akarjuk, hogy nagyobbnak tűnjön a mellünk. Sem azért, hogy a divatnak megfeleljünk. Micsoda "szórakozás". Azért csináljuk, mert van bennünk valami, amit meg szeretnénk mutatni a nagyvilágnak. Hogy tudják: mi másképp állunk hozzá. A külső mindig is a belső kifejezése. Azért nézünk ki úgy ahogy, mert ilyen a belsőnk. Szerintetek nem? Ha az ember nyíltabb, eltűnnek a pattanásai. És még van pár ilyen jellegű példa.
Egy szó mint száz: rengeteg ruha van, választani is alig lehet, de hol találok nekem megfelelő darabokat? Hol lehet kapni olyan nyakörvet, ami olyan mint egy öv? Ruhákat fogok kiklórozni, szétszaggatni, ami még eszembe jut, és a csöpp kreativitásomból kitelik. Mindezt azért, mert valamit kimondhatatlanul szeretek.

Most magamból indultam ki. Szerintetek nem így van?

Tegnap-és ma.

Nagyon jó volt a tegnapi kirándulás. Aranyos volt a tárlatvezetőnk, végig azt figyeltem mit mond (vagy inkább őt xD). Az osztályfőnökünk családja egyenesen villában, nem is házban lakik. :) Mindenki jól érezte magát -véleményem szerint. Dettivel felemlegettük a "Fasza Kakasfasza Főzdénket" a "pipi puni pöri parival" és a "bagoly bele, bele bélgáz, bumm bele! Bele bumm!"-ot is az étlapról. Milyen szép is volt hetedikben! Kevés ideig barátkoztunk egymással, de akkor állandóan -legalábis én az övén- egymás nyakán lógtunk. Sajnálom, hogy nyolcadikban valamiért külön kellett válnia az utunknak. De tegnap rájöttem, hogy nem sokat változott, ugyanolyan bugyuta és segítőkész. Bugyuta persze, jó értelemben. :)
De arra is rá kellett jönnöm, hogy még mindig nagyon tetszik egy osztálytársam. Ha őszintén és jól belegondolok: már hetedik gólyatáborában kiszúrtam. Kemény három éve forralódik bennem az, hogy szeretném megismerni. De hogy? Már három éve gyötrődök rajta-és nem már megint. Még mindig. Nem sűrűn gondolok rá. De a a kirándulásokkor minduntalan eszembejut; ma is vele álmodtam.

De már csak 5 nap! Kedden meg megkapom az arcfestéket!

Sablonok, és szeretet...

Legelőször: hálásan köszönöm Andinak a hozzászólást. Sablonszöveg, de mit mondhatnék? Én is szeretnék már találkozni Vele. Igazából a sablonoknak van talán az egyik legnagyobb értelmük. Miért is váltak sablonokká? Mert tényleg, igazán, valóban van értelmük. Csak ezt az emberek elfelejtették, és ezt mondják mindig. A másik pedig azt gondolja: no, itt van mégegy sablonszöveges... Én csak sablonszöveget tudok mondani, de azért teszem ezt, mert látom az értelmét, valósággal átérzem. És a másik helyzetét is, ha nem is tökéletesen, de átérzem, igyekszem megérteni. Nem teszek különbséget, bárki jön hozzám ide, akármilyen problémával, csak bátran. :)

És amit el akartam mondani... Kár, mert az érzés már elmúlt, pontosítok: nem olyan erős, mint egy fél órával ezelőtt. A bejegyzés igazi célja eredetileg az volt, hogy leírjam: mennyire szeretem a családomat. Minden szörnyűségeivel együtt. Mert mindenki igazi egyéniség. Mert mindenki annyira különbözik! És én a sok különbözésből születtem, rengeteg az ellentét, családon belül szintúgy mint bennem. Hihetetlen, hogy mennyire, mennyi mindent tud örökölni az ember! Látom, tapasztalom magamon! És hiányzik az apukám és a nagypapám... :( Ha hallanátok a belső hangomat, ha átéreznétek az elkeseredésemet és a szeretetemet ott fent, mint itt a Földön. Hiányoztok nagyon.

És még valami témát engedjetek meg a mai napra: utálom, hogy mindig magamról beszélek. Igazán jöhetne már valaki és lefoglalhatná a gondolataim, beszédem nagy részét. Mindegy ki, csak értsen meg, szeressen a rémségeimmel együtt, és tudjon beszélni! Már nagyon unom magamat. Oké szép is vagyok, jó is vagyok, de ez már túlságosan sok. xD

/az a Monsters Of Rock, amin apum ot lehetett../

Most először. De nem utoljára.

Tegnap este előhozakkottam azzal a furcsa érzésemmel Andinak, hogy holnap csodálatos napom lesz. Mi lett velem, mondjátok? Az érzés annyira erős volt, hogy -bár reggel nem éreztem- végül beteljesedett. Elmeséljem a történetet?

Tesnevelés óra. Nem fűlt hozzá a fogam, hogy megfosszam a lábam a bakancstól, amiben a lábam épp pácolódott. (nem is büdi, és egész jól betörtem már!) Egyrészt hosszú idő míg felveszem, de az igazi ok az, hogy nem akartam tesizni. Szóval már megint az a négy ember nem vette át a ruháját, ki-ki a maga indokával. Ülünk a padon, Zsó meséjét hallgatom, hogy ilyen probléma, olyan probléma, uhh, először nagyon fárasztott, pedig ilyen nem szokott velem előfordulni. Az oka: azt gondoltam először, hogy anyám, mindenkinek akkora a problémája, amekkorára felnagyítja! Uhh... És ezt rosszindulatúan. Tudni kell, hogy a világmegváltásról kérdeztem előtte, innen jött az a szép szónoklat a gondjairól. Mint egy vén öregasszony, úgy fogalmazott, a hangsúlya is olyan volt!
Ez után jött a felismerés, mint holmi villámcsapás: hát itt a lehetőség, hogy valakinek segítsek! Hogy valakinek meséljek. Hosszú szónoklata után hasonló párbeszéd zajlott le:

-Most mondhatok valamit én is? Mert hogy eddig hallgattam, amit te meséltél. (elfordult tőlem, úgy hallgatta, amint belekezdtem)Nagyon lassan fogok beszélni, mert minden szót, amit kimondok át kell gondolnom. Hogy értsd mire gondolok, hogy a megfelelő szavakat használjam, ne értsd félre amit mondok.
-Nem vagyok hülye.
-Igen, tudom hogy nem vagy. De félreértheted, hisz különbözőek vagyunk, te is tudod. Szóval nagyon igyekszem hogy értsd azt, amit én ki akarok fejezni... /itt kicsit megtorpantam/
-Hallgatlak.
-Oké. Mondtam, nagyon igyekszem... Nézd mindekinek vannak gondjai: mindenkinek, akármelyik emberre rámutatsz kinnt az utcán, midnenkinek vannak problémái. És mindenkinek a sajátja a fontos... Szóval világéletemben arra törekedem, hogy az embereknek segítsek. (Eddig tudat alatt, most már tudatosan, ezt csak Nektek mondom.) És tudod, anyira remélem, hogy ha meghallgatom őket, azzal segítek, vagy akármi mással... És ha már annyitól is boldogok lesznek, hogy elmondhatják, akkor nekem minden gondom eltűnik, kicsi lesz, és annyira tudok örülni. Ilyenkor nem számít a saját problémám, örülök, ha segíthetek, és ez a nagy célom a világban és........

Itt fúltam bele, magam is meglehetősen megleptem: elkezdtem könnyezni, és ezt észre lehetett venni a hangomon. Zsó odakapta a fejét, megkérdezte:

-Te sírsz? /és átölelt... és miközben írok, már megint jóleső melegség öntötte el a szemem/

-Hát igen, ilyenkor jön képbe talán Stephen King idézete, hogy a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs aki megértse...

Dorka is odafordult, megkérdezte, hogy mi a baj... Szóval első alkalom volt, hogy beszéltem egy embernek, egy számomra nagyon fontos embernek, a nekem legfontosabb dologról a zene mellett. Hogy ezt hogy szeretném elérni, arra Ti is rá tudtok már jönni...

ŐSZINTÉN....

Úgy érzem ideje lenne valamit bepötyögni ebbe a kis fehér mezőbe, de nem jön össze. Sok minden történt velem. Érzések mentek rajtam keresztül, némelyik pont úgy, mint valami úthenger a betonon. A mai napom a nevetés és mosolyok jegyében telt el, aminek nagyon örülök, úgyhogy szeretném megköszönni Zsónak, akinek mindig sikerül mosolyt csalni az arcomra. Ő képes erre. De képes arra is, hogy könnyeket fakasszon az abszolút boldogságomból. Az biztos, hogy érzések kiapadhatatlan forrása! Volt hogy délutánt sírtam át miatta, de volt, hogy olyan boldog voltam az Ő társaságában, hogy nem akartam hazaengedni-ami ha úgy nézzük kicsit kisajátítás... De cseppet sem bánom a könnyeket, hisz a mosoly, a nevetés olyan ellenszere mindennek, úgy feledteti a dolgokat, mintha a könnyes délutánok nem léteztek volna... Megígértem neki, hogy írok egy bejegyzést az osztálytársammal való beszélgetésemről. Nincs sok kedvem most ehhez, remélem megbocsájt nekem. És Ti is, Többiek, akik olvassák az én kis szennyemet. Mostanában nem ülök ide-vannak jobb, fontosabb, szebb dolgaim is.

Nagyon hálás vagyok most mindenkinek. Tényleg. Mindenki, aki olvassa ezt a bejegyzést vegye úgy, hogy akkora ölelést kap, amekkorát csak el tud képzelni. Őszintén. Tényleg, néha olyan, mintha extasy-n lennék. De nem. Én magam vagyok egy olyan drog, ami az egész világot szereti, és megpróbálja szeretehővé, szeretettel teljessé varázsolni.
Nyálas ömlengés? Ha úgy gondoljátok, akkor gondolkodjatok el, hogy mi a szívetek vágya. És akkor rájön mindenki...

Tömören és röviden...

Nagyon jó volt a tegnapi napom! Benn voltunk nagymamámnál a kórházban, már nagyon jól van, ahogy láttam. :)

Csak este, és ma délelőtt volt szörnyű. Kiderült, hogy azért szédülök és fáj a fejem, mert nem eszek eleget. Vagyis e két napban nem ettem megfelelően, és egész nap hihetetlenül rosszul voltam. De a délután már jó volt. Kábé ennyi. Már csak Bencével szeretnék minnél hamarabb beszélni, mert van valami egészen, hihetetlenül furcsa dolog ami velem történt tegnap este. Azthiszem egyedül ő értené....

Ezt meg FELTÉTLENÜL hallgassátok meg: Mötley Crüe-Lourder Than Hell

Május 1.

Ma egész nap rajzoltam és zenét hallgattam. Ebből az kerekedett ki, hogy lett egy saját, külön bejáratú Nikki Sixx-em és az Aerosmith dallamai egytől egyig a fejemben vannak. Persze a sírás is megvolt, hogy mit neveznek zenének... A zene, a muzsika a világ legfontosabb, legőszintébb dolgai közé tartozik. Ezzel nem lehet viccelni, pont úgy, mint a szeretettel sem. És a hülye kis popelőadók -a süllyesztősök- ezt kigúnyolják. Ütnék azonnal pofon minden ilyen embert.
Amúgy szeretek sírni. Nem is értem azokat, akik nem szeretnek. Utána mindig jobb. A sírás minden -csakúgy fizikai, mint lelki- oldalról érdekes dolog. Mikor kezdünk el sírni? A fájdalomtól. De ez a fájdalom lehet testi, mint ahogy lelki is. Úgy összességében kicsit kínlódós, de végülis szép nap volt.

Tervezgetünk, tervezgetünk?

Jó hír! Olvasom vissza a bejegyzéseimet, írtam, hogy mennyire idegesít a teniszpálya méretű hátam. Igazán elmondhatom, hogy már közel sem akkora, a kezem, sőt még a csuklóm is kisebb! Határozottan bevált ez a kilencvennapos diéta. Ez az ötven.... ötven hányadik nap is? Talán ötödik lehet? Mindenesetre elmondhatom, hogy rámjönnek a régi ruháim, már csak arra várok, hogy azok is nagyok legyenek. Aztán valami testmozgás féle után nézhetnék, hisz izmosodnom is kell, és a hasamnak is viszonylag laposnak kell lennie. Ha szép lesz, tudom, hogy anya megengedi a köldökpiercinget. Akkor aztán lehet ott minden. Már idáig eljutottam. ;)

Már megint??? T_T

Azthiszem végre letisztázódott előttem egy dolog. Mi is lesz Bencével. Pontosítsak: beszélgettünk egy jót.
Viszont tegnap történt két dolog is-igazán nem vártam. Az egyik egy visszautasíthatatlan ajánlat a továbbképzésemre. Azthiszem bármennyire is félek-belevágok.
A másik. Hogy jó-e vagy rossz? Még magam sem tudom eldönteni. Rájöttem, hogy -nem, nem már megint- még mindig nagyon tetszik egy osztálytársam. Már gólyatáborban másképp hatott rám, mint a többi fiú. De miért kínoz ez már három éve? Mostanra már normális lett. Vagy csak én változtam meg? De szóba áll velem is simán, nagyon rendes gyerek lett belőle, azok után, milyen bunkó volt. Próbáljak vele beszélni, próbáljak rá hatni, hogy észrevegyen, úgy? Próbálkozzak édes, jó Istenem?

Mindenesetre nagyon jól esik most Aerosmith-t hallgatni. A zene költészete. Meleg szívvel ajánlom nektek is.