EMLÉK

Ma arra keltem, hogy a nagypapámat öleltem át álmomban. Igaz, hogy még mindkét vérszerinti rokonom él még, de Ő volt mégis, aki igazán törődött velem. Sok mindent csináltunk együtt, még nem is tudtam beszélni, de már olvasott nekem könyvből. Később elmentünk kirándulni, megtanított sok bolondságra és a rovásírásra is. Nagyon sokat jelentett nekem. És sajnos 2006. január 21-én távozott erről a világról.
De mostanában hiányzik igazán. Milyen jókat tudnánk beszélgetni! Emlékszem, mutatott egy olyan zenekart, amit úgy hívnak, hogy HétköznaPI CSAlódások.. És egy évvel ezelőtt jöttem rá: a zenekar nem mese. Nem. Létezik, és rockzenét játszanak.
Kíváncsi vagyok, szerette e azt a zenét, mint én.
Már nem sírok, különben is, csak egyszer, a temetésén sírtam. Mindent tárgyilagosan, tudomásul vettem.
Anyukám után Ő volt nekem a legfontosabb személy az életemben. Kíváncsi vagyok mit szólna hozzám. Akármit mondana is, kinevetne, vagy lehurrogna, tudom, hogy karácsonykor meglepne egy gitárral. És akármit csinálnék, biztosan támogatna, mint anyukám. Talán jobb is, hogy meghalt, mikor még kisebb voltam. Nem szép kijelentés, de talán mégis jobb, mielőtt igazán ragaszkodhattam volna hozzá, akkor még jobban fájt volna.

Tényleg. Szeretném itt megköszönni mindazt, amit értem tettél, és elindítottál valamerre. Köszönöm Papi! :)