Vajon mi lesz a jövőm? Anyu szerint mostanság kinyíltam, az arcom is megszépült-boldog vagyok. Nem kívánok visszamenni az osztályomhoz-a magány így is eluralkodott rajtam. Pedig mennyire szeretem a munkatársaimat! Nem kell hinni senkinek, tudhatjátok! :)
Minden nap van valami kis újdonság aminek örülhetek, egy kis szó, egy kis mosoly. Egy nagyobb vicc. :)
Elgondolkodtam rajta, hogy munkaruhában mindenki annyira máshogy néz ki mint hétköznapi öltözetben. Ez összefügghet azzal is, hogy mindenki másképp viselkedik ott? Szerintem igen. Hiába szeretnék kicsit magam, kicsit más lenni, nem megy. A folyamatos poénáradat és csipkelődés ezt nem teszi lehetővé. Kicsit fáj, de így gyorsabban, kellemesebben, vidámabban telik az idő. Ha Titeket ez felvidít-rendben, én benne vagyok. :) Csak az zavar és azt nem értem: érzem, hogy mindenki más lenne, ha külön-külön beszélgetnénk. Persze, ha ez megtörténik, akkor nagyobb a kellemes csalódás lehetősége. :) Én pedig szeretek meglepődni, szeretem ha meglepnek-persze ez a lehető legkellemesebb legyen. :D
Nem akarok visszamenni az osztályomhoz... Imádom az iskolámat, szeretem a tanáraimat, szeretek tanulni. Miattam van, de úgy érzem vagyok Én és van Az Osztály. Hagyjanak békén, nem érdekel mit csináltok, nem akarom köztetek leélni a mindennapjaim. Nem érzem veletek jól, otthonosan magam. Sajnálom. Nem akarok közétek tartozni. Magányos farkas lennék? Fene tudja. :) Vannak páran, akikkel tudok beszélgetni-de pillanatnyilag új emberek megismerésére, saját magam társaságára vagy a könyvekére vagyok nyitott.
Úgy szeretnék boldogságot nyújtani az új családomnak! :) Bárhogy, ahogy lehet. Csak igazi legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése