Uhh, ez lehetetlen, ilyen nincs....

Úgy érzem ölni tudnék... ebben a pillanatban, ami pedig nem jellemző rám. Ez az egyik dolog az, ami annyira képes földühíteni. 

napiszar, például. Mi ez? És én is lesüllyedek az ő szintjükre azzal, hogy őket kritizálom? De nem tudom nem megtenni.Mert ott a véleményem. Mert itt olyan embertársaimnak szólnak be, és olyanokat szólnak le, akikről azt sem tudják kicsoda, úgy ítélik el Őket, hogy látnak egy (!) képet. Ezeknek a beszólogatóknak van bőr a pofájukon, hogy olyanokat ócsároljanak, akik meg sem érdemlik. Ha meg....azokról mondanak finoman szólva is negatív véleményt, akiket én szeretek.. Ilyenkor neki tudnék menni az illetőnek, akár ha egy focicsapatnyi férfi is van ellenem. Ezek mondják azt, hogy "szánalmas", "buzi","hülye", meg "dagadt" meg hogy "hogy néz máán ki". Sok fenti példa az osztálytársaimtól való. Sajnálom. Ami engem elszomorít. Feldühít. És sírni tudnék miatta.
Ha megszólják azt, akit én tisztelek és szeretek, és elég rosszindulatúan... akkor neki is megyek talán az illetőnek. Anya azt kérdi: minek foglalkozom a többi emberrel? Mert nekem is jólesik egy biztató szó egy olyantól, akit nem ismerek. Aki csak "többi". Mert én is "többi" vagyok.

Azok, azok szólnak be, akik például kiverik a farkukat, aztán meg lefotózzák "I"-nek a napiszarnak.... ( És igen. Igen, egyszer-kétszer belekukkantottam, hisz hogy mondhatnék olyanról véleményt, amit nem ismerek, vagy nem láttam. Néhány kedves, és igazán jóindulatú emberkét is föltettek oda, akiket tisztelek.)

Ennyire unatkoznak? Ennyire unatkoztok? Megmondanátok mi értelme van? Mitől jó ez nektek, ócsárolók? Ha ekkora a kreativitásotok, akkor kitalálhatnátok valami Jót, valamit, ami a többi ember érdemét szolgálja... Nem a lehúzását azoknak, akik lehet, hogy kiállnának értetek egy másik csatában...

Egy szó mint száz: szerintem szánalmasan elkeserítő.