Mostanában nem nagyon olvasgatjátok itt a dolgokat... Vagy csak semmi sem olyan érdekes, hogy jegyezzetek hozzá valamit? Mit csináljak? Mit csináljak, hogy reagáljatok?
Egyáltalán: az egész életben mit csináljak? Mit tegyek, hogy pozitív reakciókat kapjak vissza? Mert akárhogy csinálom, akármit is változtatok meg a viselkedésemen, akárhogyan próbálok kedves lenni-nem kapok visszajelzést. Azért nem kapok, ha jól csináltam.
Ha rosszul csináltam-az más. (elismerem, hogy én hibáztam, de néha nem akkora a baj, mint amilyennek "leírod"*) Akkor: miért vágtál bele a szavamba, most én beszélek! S a többi. Nem értelek.
Nem szeretek már annyira Veled lenni, bármennyire is szeretnék.
* Sőt mi több. Én szeretlek, és nem merem, nem szeretném a szemedbe vágni azt, hogy Te mit hibázol. Mert az nekem végtelenül rosszulesik, hogy én csak nyelek, nyelek, és lassan elvárod (!), hogy mindenemet odaadjam, természetesnek (!) veszel engem, holott abszolút nem vagyok az. Ezért itt írom le azt, hogy mit érzek, mert tudom, itt nem kell tartanom attól, hogy elveszítelek.
Nem arról van szó, hogy nem szeretek Neked segíteni, hogy nem adom oda az akármit. Itt az forog kockán, hogy lasan félek attól, mikor nem felelek meg a kívánságaidnak-és Te vagy az, aki biztosan jól tudja: mennyire, de mennyire szeretnék sok-sok embernek megfelelni. Megfelelni azoknak, akik ottvannak és hozzájuk nőttem, Nektek, akik ott vagytok, és minden pénteken beleírtok valamit a szívembe. :)
Néha rettegek attól mikor fogsz visszautasítani, mikor fordulsz felém végre. Mikor lesz szerencsém, hogy elfogadsz.
Tulajdonképpen én csinálom rosszul, hisz ha szeretnél valamit mindig igyekszem teljesíteni. De valamikor nem tudom, vagy kicsit sok, amit elvársz. És ezért veszel természetesnek. Tudom, hogy én hibáztam. De azért mégsem vagyok szülő, Te pedig mégsem vagy kisgyerek, hogy én neveljem beléd a rosszat, ugye?
Szóval várom az érettséget, hogy végre el tudjak válni Tőled, és a bátorságot, hogy megmondjam: szerintem ez így nem megy.....
Tudod, én mindig igyekszem reagálni az írásaidra. Ha nem itt akkor a saját oldalamon. De vannak olyan dolgok amit vagy nem úgy írod meg, hogy megértsem, vagy pedig mint most is nem tudom, hogy kinek szól. Nyilván nem nekem, hanem valaki olyannak aki közel áll hozzád. Erre csak is ő tudná neked megadni a választ. Igyekszem, hogy mint egy normális felnőtt, normális válaszokat adjak neked, de hát mi sem vagyunk tökéletesek. Egyébként valahol azért jól látod a dolgokat, hisz nem mindig a szülő neveli a gyereket, hanem a gyerek a szülőt. Nem tudom, hogy miért érzed úgy, hogy te hibáztál. Ilyenkor általában azt szoktam mondani, mindkét oldalt meg kell nézni. Aztán majd elválik. Az én meglátásom szerint mindenkit úgy kell elfogadni amilyen. Nem szabad senkit sem erőszakkal megváltoztatni, mert az nem szül jót. Ha pedig az a valaki nem is akar megváltozni, akkor el kell tudni őt engedni, mert hosszú távon úgy sem működik semmilyen kapcsolat vele. Még a barátság sem. Remélem nem vetted zokon vélemény nyilvánításomat.
VálaszTörlésKöszönöm szépen a válaszodat. Igazán jólesik mindig, ha reagálni szoktál, ha más nem is, akkor Te mindig ott vagy. :)
VálaszTörlésTudod, voltak kisebb-nagyobb vitáink; ha sírtam, sokszor miatta tettem. De hát ki nem veszett már össze, aztán békült volna ki?
Igen.. de Ő most más. Megváltozott. Valami történt Vele, amitől engem mindig lehurrog, valami, amiért mindig eltaszít magától. Nem rég kezdődött
Pár héttel ezelőtt még Ő javasolta, hogy beszéljünk. Mert hogy én szerinte mindig meglógok a megbeszélés a problémák elől (ami sajnos igaz-nem látom még olyan súlyosnak a helyzetet, ezzel áltatom magam). Ott mindent a szemembe vágott, tényleg mindent. Volt amiben igaza volt, azt elismertem-de volt, amit már tagadnom kellett: néha kicsit messzire ment a kijelentéseit illetően, addig, ami már nem volt igaz. Alig szakí tottam csak félbe a monológját, hogy tudja: azért én is gondolok valamit, én is érzek valamit. (Mert nem esett jól.) Mondta, hogy sokat beszélek egy valamiről. Zenéről, emberekről.... Igazat adtam Neki, milyen rosz lehetett, azt is átéreztem.(Csak azért, mert senki nem hallgatott meg igazán. Senki nem tudott velem örülni. Mindenki visszautasított, mindenben.)
Néha olyanokat vágott a fejemhez.... Tudtam, hogy az nem én vagyok. Tudom, hogy meghallgatom az embereket. (Őt nem ?? tényleg? ;( sajnos volt, mikor nem. De úgy látom a fontos témáknál mindig végighallgattam mit akar mondani. Mint akkor is.) Szeretem az embertársaimat, színtiszta jót szeretnék nekik. És az engem való jellemzésében mintha ezt nem vette volna figyelembe.. Tehát anno még Ő kezdeményezett, s én mondtam Neki: rendben, akkor tartsuk is magunkat ehhez később is. Rábólintott.(Persze a beszélgetés után szerintem úgy érezhette most megoldódott midnen. És jött az, hogy mindenemet megfogta, ha leejtettem, meg segített, mintha minden rendben lenne..) Aztán másnap.. A másnapról már ne is beszéljünk: semmi sem volt már betartva. Pedig számítottam legalább egy hétre, amíg el nem felejtődik..
Miért változott meg? Anyu kolegája szerint hasonlítani akar a többi lányra, ők pedik csevegnek vele, de a háta mögött kibeszélik. Amúgy igen, már nevetni sem úgy nevet mint régen. Annyira erőltetett mindene. (És ugye a hangja miatt kinevethetik, s így nevetségessé teheti magát, bár nem tudom tényleg így van-e.) Ennélfogva igazat adok anyu munkatársának. Annyira erőltetetten nevet már. :(
Úgy megbeszélném valakivel mit csináljak. Nem akarok neki semmi rosszat. És szeretném, ha megosztaná velem: miért csinálja ezt? Annyira fáj.... Annyira fáj....
Tudod mindig olvasom a bejegyzéseidet még ha sokszor nem tudok mit reagálni rájuk.Olyan jól írsz és olyan tökéletesen,hogy nem tudok elég méltó reagálást a bejegyzéseidhez:)
VálaszTörlésNos elég sok oka lehet ennek. Korban esetleg nem egyidősek vagytok. Akár egy év is számíthat a te korosztályodnál. Az ő gondolkodás módja más lehet, mint a tied. Vannak dolgok amik mindkettőtöket érdekel és addig míg ezekről társalogtok, addig nincs gond. Esetleg neki nincs meg mindene, ami neked megvan és persze lehet fordítva is, és ez íritálja. Vagy esetleg már nem akar a barátod lenni és úgy gondolja, hogy ha így bánik veled akkor előbb utóbb már nem akarsz vele barátkozni. Gondolkozz el ezeken s talán rá jössz, hogy miért lett ilyen.
VálaszTörlés