Szeretet

(jéé nem volt még ilyen címzetű bejegyzésem! hát akkor épp itt az ideje!)
Huh...!

Végre nagy lélegzethez és csöppnyi időhöz jutottam, hogy ide lehuppanhassak.
Kiolvastam egy újabb, nagyléptékű, baromira értékes könyvet. A folyó istene. Mostanában csak úgy falom őket! Ne kérdezzétek miért, magam sem tudom.
Most olvasom Paulo Coelho A Piedra folyó partján ültem, és sírtam című művét. Ennek kapcsán ráébredtem, hogy ha beburkolózok a tankönyvekbe és a tanulásba az nem segít, és hogy bátrabbnak kell lennem, ne féljek az érzéseimtől. Épp most kezdtem volna meg azt az utat követni, amivé engem nevelni akartak, holott azt hittem nem vagyok ilyen tekintetben befolyásolható.
Ha legalább elmondhatnám, hogy mennyire kedvelem, ha komolyan lennék véve. De nem ismerem. Nem is merem. (azért a hülye humorom a helyén...)

Áh, ha be tudnám érni ennyivel, hogy álmodozom. Mert már kezdtem bezárni a lelkem, a felejtés útja felé indultam. (Sajnálom Őt, hogy ekkora benyomást tett rám.) Azt mondja a könyv, hogy a szerelem, bármilyen fájdalommal is jár, megéri érte küzdeni. Bármilyen fájdalommal jár, megéri szeretni, mert aki szeret, az jó ember. Mert aki szeret-él. Ezt az érzést pedig nyomtalanul nem zárhatjuk ki az életünkből.
A másik dolog, amit megtanultam a könyvből, -már most- az a hit. Hiszem, hogy azért kaptam kezem alá a könyvet, hogy ne a rossz irányba induljak. Hiszem, hogy ha Neki nem is, akkor magamnak még szép lesz ez az érzés; de nem tudok elindulni felé. (Ha már lenne egy kis tapasztalatom...)

Mostanában sokat üldözöm Őt a gondolataimmal. Remélem ehhez mérten eleget csuklik, fene egye meg, ne legyen már nyomtalan az sok-sok jó kívánság amit felé sugárzok!

Mindazonáltal még valami történni fog velem, vagy még kicsit érlelődöm-hiszen félig még zöld vagyok!

Aztán meglátjuk mit is tervez velem (félve írom: velünk) a felsőbbrendűség.

De boldog vagyok, hogy újból Rá gondolok, ez egyenesen jóleső, szívmelengető érzés. :) És azt hiszem ennél többre is képes vagyok.