2010. augusztus 15., vasárnap

Katrzis-boldogság


Én... Én csak azért jöttem, hogy elmondjak most valamit. Mert átsöpört rajtam egy gondolat, s azon nyomban első dolgom volt, hogy megosszam Veletek. Utána már el is megyek.

Úgy döntöttem a mai napomat olvasással -semmi egyébbel nem- töltöm.

Volt már heves katarzisom, gondolom megosztom veletek. Van egy könyv, az egyik "kötelező olvasmány" nyárra, belőle kell házidolgozatot írnunk.

Üvöltő szelek - nem tudom, lesz-e majd kedvencem, de hogy nélküle nem a mostani ember lennék, az biztos. Van egy híres idézete a szerelemről. Hogy Catherine mit érez Linton és Heathcliff iránt. Ez a pár mondat jó ideig tartó, keserves zokogást idézett elő bennem. Ettől növünk fel, ha ezt érezzük? Ekkor lesz a lányból nő? Úgy éreztem minden reményem elúszott. Meg tudtam volna magam ölni. Később ezt az érzést fokozatosan felváltotta a nyugalom. Hogy nem kell várnom. Hogy meg kell érnem rá - mert van időm. Mert nem sietek sehová. Igen, a szerelem nemesít-a viszonzatlan meg pláne. Köszönném Müller Péter A Gondviselés című könyvének is ezt az érzést - Neki köszönhetően tanultam meg, hogy az élet csupa boldogság. Ha átéljük a pillanatot, ha nem mindig valami más után vágyakozunk. Így vált az alaphangulatom közönyös mélaságból elmélyült, komoly boldogsággá. És ezért hálás vagyok.

Azt hiszem ez az igazi könyv - ez, ami megváltoztat. Ez, ami belédúszik, és elolvasása után is benned él.
Eddig is imádtam az irodalmat, mindig elvarázsolt, de az Üvöltő szelek (még el sem olvastam) olvasása miatt százszor jobban fogok építeni tanárom kritikájára és ajánlásaira, és a kötelező olvasmányokra. Tulajdonképpen csak azért nehézkes az olvasásuk a kötelezőknek, mert meg van szabva: muszáj. Ettől igyekezzetek eltekinteni, és csak élvezzétek.

Legyetek jók és éljetek e törvény szerint:

"My heart's like an open book, for the whole world to read..."
"A szívem nyitott könyv az egész világ számára, hogy olvassák..."
Nikki Sixx

1 megjegyzés:

  1. Egyet értek veled. A kötelező az mindig egy utálatos dolog, de ha tudod, hogy jó a könyv akkor is elolvasod, ha nem lenne muszáj!

    VálaszTörlés