MICK MARS UTÓDJA LESZEK! :D

Hello Mindenki!

Azért írok most, mert senki nem írt egyetlenegy megjegyzést sem az előző "icipici" írásomra, és vártam... Tovább nem várok.

Megvolt az első gitárórám. Fáradtan értem haza, úgy, hogy a jobb kezemen marha lazák az ujjak. De kezdjük az elejéről.

Úgy kezdődött, mikor hazaértem anya közli velem: felhívott... Én nem hagytam és félbeszakítottam azzal, hogy: igen, tudom, a gitártanár lemondta. Erre anya: nem, csak azt mondta, hogy előbb mehetünk. Háromnegyed hét helyett fél ötre. Ez megdöbbentett...
De már a buszmegállóban kezdtek jelentkezni azok a tünetek, amik akkor lépnek föl nálam, mikor felelni készülök, vagy fellépni. Később ez elmúlt, helyette az lépett a helyébe: mi van ha nem is kell gitárt vinni? Mi van, ha azt mondja, hogy nagyon sok a hibám, nem vagyok jó semmire.

Az egész órán nagyon koncentráltam. Mondtam, hogy van egy példaképem, Mick Mars. Azt mondta, hogy utánanéz. Meglepődtem.
Mire hazaértem nagyon elfáradtam, végig ki kellett húznom magam és nagyon odafigyeltem. Azt mondta, hogy nem reménytelen, bár mintha nem ezt a szót használta volna. Megpróbálom körülírni. Szóval, hogy a kezdeti ijedségtől túl kell lépnem, de csöppet sem reménytelen. Valami ilyet.

És most reménykedem, hogy egyszer jobban fogok gitározni, mint Mick Mars, vagy csak elég, hogy nagyon jól és egyedien. És megvalósulhasson az álmom.