Fogadj így el...

Lassan egy hete nem írtam. Nincs kedvem kisregényt írni, de lehet, hogy az lesz. Nincs kedvem az asztal fölött görnyedni, mellette a széken seggelni. De lehet, hogy az lesz. Szeretek tanulni. Na de ilyen áron! Azért mindig eszembe jut Nikki, aki ha ki tudott mászni a heroin mámorából, akkor én meg simán bevágok egy magyart, ami még ráadásul érdekel is.

Jut eszembe Nikki.. Nikki és Kat. Kat von D. Tudjátok, L.A. Ink. Fájdalom. Bármit is állítanak az emberek, vagy netán az nem úgy volt velük, akkor is, én nagyon szerettem őket együtt látni. Boldognak néztek ki. Úgy megörültem, ha láttam egy képet róluk. Most viszont. MySpace. Egy kép sincs fennt a másikról. Nuku kép. Nekem esik rosszul, bár a remény most felcsillan szemeimben, hisz egy magyar oldalon, elvileg ezt nyilatkozta Nikki:
Jelenleg szünetet tartunk a kapcsolatunkban, ennek okait pedig személyes ügyként kívánjuk kezelni."
Lehet, hogy van remény.

Nekem meg szurkoljatok, hogy menjek át az ECDL vizsgán, jól sikerüljön a fizika, meg tudjam tanulni holnapra a magyart, és péntekre a törit. És legyen jó a dolgozat. Az összes. Szeretnék jó lenni végre. Nem másnak. Magamnak akarok megfelelni. No meg KISS-koncertre menni. Zsónak köszönöm a kis hirdetést, amit kivágott nekem, viszont szeretném ha megértene. Hogy milyen egy pokoli érzés, ha nincs olyan valaki, akivel megoszthatnád életed egyik legfontosabb dolgát. Neked könnyű! Ott van Neked Valaki... És azóta úgy érzem nem sokszor nézel felém, néha leüvöltöd a fejem. Bár most javult a helyzet. Nem akarok én idegesíteni, sokat beszélni. Ilyen vagyok. Eddig elfogadtál ilyennek. Hidd el, én sem akarok embereket ezzel-azzal tömni, hisz nem akarom, hogy megutáljanak. Főként Te. Szóval semmi, de semmi rossz szándék nincs bennem, mindig igyekszem magam visszafogni. Mint egy versenyló, akit nem engednek futni.....

Nikki és Kat elválásának emlékére, és a reményért, hogy még összejönnek: