2009. december 5., szombat

"Felni" vs. "Black"

Ma találkozunk a régi osztályfőnökünkkel. Kíváncsi vagyok mi van vele, hiszen nagyon szerettem, mint az osztályunk vezetője. Tanárnak annál kevésbé. Sosem értettem az anyagot, de azért tavaj év végén megkaptam 2.6-ra a hármast. Nagyon kedves volt tőle. :) Mindig érdekelte mi van a diákjaival, hogy érzik magukat az osztályban. Velem is külön fogalkozott és beszélt. :) Rengeteg program volt, ami persze, bevallom mindig idegesített, de utólag visszanézve jók voltak.
Egyesek szerint kezd szétesni az osztály, csak azért mert új osztályfőnökünk van. Erről megvan a magam véleménye. Nagyon jó a mostani "főnök" is, csak más. Az osztály ígyis-úgyis "szétesne", hiszen egyre nagyobbak leszünk, mindenki máshol keresi a társaságot. (nekem is megvan kikkel szeretek lenni, osztályon belül, vagy kívül^^) Aztán a második oka, hogy "szétesne" az osztály, bejött három új, velünk egyidős évfolyam. (amit én cseppet sem bánok, sőt!)
Új ofő: a többieknek nem tetszik, mert nincs elég program, és nem foglalkozik eléggé velünk. Szerintem a maximálisnál is többet nyújt három saját, és 27 "fogadott" gyerek mellett. Teljesen jól intézi az ügyeket, ha elmegyünk valamilyen programra mindig ott van, és szórakoztató a társasága is. Év elején korrektül megmondta, hogy mit tud nyújtani, milyen kereteken belül, vagy mit nem.
Én kedvelem őt is, fizikatanárnak meg főleg.
Szóval, ha valakinek nem tetszik a véleményem -és szerintem igazam van- az szopogathat molylepkét, és egyéb mást....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése