Hát a mai nap olyan élvezettel és jókedvvel telt! HISZEN CSÖVES VAGYOK! :D Nem mesélnék arról, hogy fizikailag mi történt velem. Csak, hogy az érzelmeimet írnám le, kezdeném azon belül is a tegnap estével.
Anyu délutános volt, tehát egyedül maradtam estére. Rájöttem, hogy nyomott a kedvem, így hát olyasmire folyamodtam, amire hónapok óta nem. Zenének betettem Marilyn Manson Mechanical Animals című albumát, és nagynehezen, sok fogalmazással megírtam msn-re: "Benned valami olyan van, ami másban nincs. Velem vagy? Ellenem? Inkább csak HÁROM szót: örök barátsággal számolj!" Rájöttem, hogy életemben fél évig ő foglalta el a legnagyobb helyet mindenemben. Ha unatkozom mai napig őt veszem elő, és vele "játszadozom", alakítom a gondolataimat. Akkor, mikor felcsendültek a dallamok hihetetlen érzés ment végig rajtam. Meg sem kísérlem leírni, mert nem közelítené mag magát a gondolatot, az érzetet. De kellemes volt az az érzés, haj de még milyen kellemes! Mintha évek óta nem látott barátot látnék -nem, inkább hallanék- viszont, hogy megközelítő fogalmatok legyen. Ebben a pillanatban is Ő szól. Arra is rájöttem, hogy bármi történjék az Ő zenéjét, Őt tisztelem a legjobban. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Nem is akarom. Így van, és kész.
És most jöjjön a mai nap. Ma hihetetlen boldogság öntött el, mikor Diát magam mellé hívtam, és majdnem az egész németet végigbeszéltük. Szóval köszönném neki az egész napos jó hangulatomat! :D Arra is ráébresztett, hogy könnyebben kell tudnom önmagamat adni, azt a szennyes, perverz, segítőkész, idióta, őszinte, filozofáló lányt. Lehet, hogy meg is kedvelne valaki? Nem tudom. De most boldog vagyok.
KIITOS! ^^
juj, pedig láttad volna hogy néztél rám mikor elkezdtem magyarázni ^^
VálaszTörlésmáskor is. =)
milyen elgondolkodtattó,hogy számunkra egy ismeretlen ember akinek szeretjük a zenéjét milyen eszméket váltanak ki belőlünk..=)
VálaszTörlésMiért ,milyen arcot vágram? xD
VálaszTörlésTudod, nekem a gondolataim, érzéseim sokszor nincsenek összhangban az arcvonásaimmal, azzal hogyan hangszúlyozom a beszédemet. Nem tudom milyen hiba ez, ki kéne javítani, de sajnos nem tudom. Ezért bármilyen fura arcot vágok, jó ha megkérded, mit is gondolok. xD
Gabi neked köszi a kommentárt ^^ Igen, valóban nagyon érdekes, és megmagyarázhatatlan. :)