A Without You ébresztett. Kipattantam az ágyból, és mentem CD-t betenni, és készülődni. Észrevettem, hogy anya még alszik, de ő is épp fel akart kelni, úgyhogy lemezt nem tudtam betenni, de az ajtót nem kellett becsuknom. Úgyhogy a mobilom jött elő, és a Def Leppard. Annyira vidáman ébredtem. Egész nap vidám hangulatom volt, mégpedig akkor is, mikor töri egyest kaptam. Jobban éreztem magam így, mint hogy lefelelek kettesre, akkor el lett volna cseszve az egész napom. Csak akkor aggódtam, mikor megkaptam az oltást Dettivel. De aztán nagy nehezen kibírtuk, és megpróbáltuk elsummantani a föci témazárót. Nem sikerült, így hát jó gyorsan ráfirkantottam a papírra azt ami eszembejutott, és már kész is voltam. Remélem Dettinek is jól sikerült. (Jut eszembe olyan jót lovagoltam múltkor, hogy teszek be egy képet. :D)
Egész nap jó kedvem volt. Semmi sem veheti el tőlem azt a jogot, hogy jól érezzem magam! És nem is engedem senkinek, hogy elvegye. Mint most ahogy egy illető csinálja. Mérges, mert érdeklődöm..
NEM ÉRDEKEL! LET'S GET ROCKED!!!!Egész nap jó kedvem volt. Semmi sem veheti el tőlem azt a jogot, hogy jól érezzem magam! És nem is engedem senkinek, hogy elvegye. Mint most ahogy egy illető csinálja. Mérges, mert érdeklődöm..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése