Gondoltam jót tenne már egy minőségi bejegyzés a blognak. Gondolom jól esne Nektek is. Nekem aztán meg végképpen. Remélem valóban olyan lett amilyennek én látom.
Magasbarepít, lehajít, majd összetörve érkezel meg tőle a mélybe. Elveszi az eszed, tökéletes megnyugvást ad, feloldódsz. Ha úgy esik mint az egykori Franklin Ferannán, akkor már lehúz. Összezúz, görnyedve ülsz a fájdalomtól és kétségbeeséstől. Nagyon menő, mi?
Perzsa, fehér kínai, mexikói kátrány, hideg pulyka, Halcion, crack, krell. Most már gondolom tudjátok miről van szó. Ha még sem, lásunk szakszemmel:
A pszichoaktív drogok (köznyelvben drogok vagy kábítószerek) azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyek az élő szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják annak működését, funkcióját, illetve hiányuk elvonási tünetekkel jár. Elsősorban angolszász nyelvterületen drognak (drug) hívják a növényi vagy állati eredetű, gyógyászati célra előállított készítmények alapanyagait, és a fűszereket is.
Bárki kérdezi én azonnal őszintén és szívesen válaszolok: igen kipróbálnám. Hihetetlen élmény és boldogság lehet ott szállni, elfelejteni mindent. Érvek a drogok mellett.
Bárki kérdezi én azonnal őszintén és szívesen válaszolok: igen kipróbálnám. Hihetetlen élmény és boldogság lehet ott szállni, elfelejteni mindent. Érvek a drogok mellett.
És mik az érveim ellene?
1.Függőséget okoz. Bocsi nem szeretnék függeni semmitől, senkitől. Függök az anyukámtól, függök egy szerettemtől? Még elnézhető. De az. Hogy valaMITŐL függjek, már beteg, hovatovább nem normális; én egy független ember vagyok, magam irányítom az életem.
2.Sokba kerül. Ember! Mennyi mindenre lehet költeni a sok fölösleges pénzt!
3.Lehúz a mélybe. Köszönöm, nem kérek abból, amit Nikki Sixx annak idején '87-ben elszenvedett. Nem gyűjtenék ilyen élményeket. Ha valaki olvasta A heroinnaplókat, az már tudhatja, hogy nem akarja azt a magányt, azt a megaláztatást, azt az ocsmányságot átélni, nem ebből akarja felépíteni a vágyait. Szerintem nem erre van szükségünk.
Véleményem szerint nagyon csábítónak hangzik a "heroin" és a "kokain", de tudom akkor Nikki hiába adta volna ki a könyvét. Különben is, az ilyen dolgokban jobb ha a fejére hallgat az ember. Mint a szerelemben. Az úgyis elveszi az eszed, legalább egy kevéskét őrizzünk meg belőle! ;D
Lássunk tisztán, következzenek a "kedvenceim":
Fehér, sárga vagy rózsaszín por, illetve tabletta. Hatása 10-30 percen belül jelentkezik. Fáradságérzet elmúlása, agyi teljesítőképesség fokozódása. Túladagolása akár halálos is lehet, felléphet szívinfarktus is.
Szippantják orron, tablettában is használják, illetve intravénásan is a szervezetbe juttatható.
Szippantják orron, tablettában is használják, illetve intravénásan is a szervezetbe juttatható.
Legtöbbször tabletta , amely általában kedves figurákat ábrázol. Hatása hasonló a speedéhez, de jelentős érzelmi hatása van.Kikapcsolja a szervezet védekező mechanizmusait. Túladagolás és elvonási tünetek: ugyanaz, mint a speednél. A halálos dózis az anyagtól függően akár 1-2 tabletta is lehet.
Formája: fehér por. Fokozza a testi és szellemi teljesítőképességet, euforikus állapotot idézhet elő. Megszünteti a fáradtság-, szomjúság- és éhségérzetet. Kiürülésekor depressziót, levertséget, agressziót, negatív képzeteket okoz. Túladagolása: eszméletlen állapot, drasztikus vérnyomásesés, akut szívhalál. Erős pszichikai függőséget okoz, de előfordulhatnak testi hiányjelenségek is.
Heroin
Formája: fehér vagy barnás por, oldat. Személytelen boldogságot, eufóriát idéz elő. Gyomor- és májkárosodást okoz, idővel a szervezet teljes pusztulását idézi elő. Túladagolása: mély, álomszerű eszméletvesztés után légzésbénulás lép fel. Elvonása: Erős lelki és fizikai függőséget okoz fájdalomcsillapító hatása miatt. Ha a beteg nem jut megfelelő mennyiségű droghoz, erős fizikai fájdalmat érez, és ebbe bele is halhat. Tipikus elvonási tünet továbbá a remegés, hasmenés, pánikszerű idegesség. A leszokás orvosi segítség nélkül szinte lehetetlen. Mint a morfiumnál, csupán ez: hatszoros intenzitással.
Mindezek közül talán a heroin a legelrettentőbb és legvisszataszítóbb. Nem akarom soha a kedvenc zenészeimet így látni. Soha nem is akarok rá gondolni.
Végtelenül büszke vagyok ezért Nikki Sixxre, végtelenül tisztelem. Olyan életerő lakozik benne, amiből remélem valamikor én is részesülhetek.
Végtelenül büszke vagyok ezért Nikki Sixxre, végtelenül tisztelem. Olyan életerő lakozik benne, amiből remélem valamikor én is részesülhetek.
Szerintem a drogot azért próbálják ki az emberek és azért lesznek függők mert egy jobb,szebb világra vágynak.Csak sajnos ez mind egy illúzió.És tudjuk,hogy illúziók elfoszlanak.Viszont a kár az meg marad.
VálaszTörlés