A német órámmal kezdeném a napi beszámolót. Tulajdonképpen ez egy nagyon jó napnak mondható, mégsem voltam vidám. Kivéve németóra előtt, és közben. A szünet azzal ment el, hogy Diával egy Á. nevű srácot kerestünk, "séta" néven. Mondtam neki, nagyon gáz, amit művelünk, semmi baj, nyugi. Jót röhögtünk. Majd bejelentette, hogy neki csak fiúgyereke lesz. Mert ha kölke lesz, azt Koppánynak fogja hívni. Én megkérdem: és ha lány lesz? Erre jön az egyszerű, tömény válasz: Koppina! És én meglepődötten: KopPINA??? Ezen röhögtünk egész szünetben, és mikor a tanárunk bejött, bejelenti: ki akart gitározni? A csoportból négyen rá is kaptunk, köztük voltunk mi is. :D Úgyhogy péntek, négy óra, suliban, énekterem-kezdés! ;)
Hazatérésem után rámtért a rosszhangulat, a jókedv odáig tartott, míg nem merült ki a lelkesedés: láttam egy olyan pasast, olyan magasat, úgy volt a haja leborotválva, mint régen Tommy Lee-nek, és össze volt fogva. És a ruhája! OO Hú, a fele lábán harisnya volt, a másik lábán hosszú, rendes gatya! Nem tudom, hogy jelmezbálra készült-e, vagy hippi volt, de nagyon jó volt megnézni! :D
Szóval a hazatérés után jöttek a bajok. Nem mintha nem örültem volna annak, hogy MEGKAPTAM A KISS KONCERTJEGYET! Csak szimplán, rossz hatással van rám szerintem az itthoni légkör. Hálámat kifejezendő két képet fogok felrakni, és persze az oldal is változik egy nagyot! ;)
Azt szokták mondani "Mindenütt jó de legjobb otthon!". Mi ezzel a gond?
VálaszTörlésDe jó kaptál Kiss jegyeketO_O
VálaszTörlésMeghalok..irigyelekO_O
De jó nekedO_O
O_O